Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Török Nagydíj, időmérő: Lance Stroll nyerte az esőtáncot!

Továbbra is a hideg, a csúszkálás, na meg a víz volt az úr a Török Nagydíjon, ahol hosszan és kaotikusan alakult a kvalifikáció.

A Q1-ben taktikailag megoszlott a mezőny, a legtöbben átmeneti abroncsokon próbálkoztak a szakadó esőben, a jobb körülményekre várva. Csak páran vállalták be az esőgumikat, de mint kiderült, ők gondolkodtak jól. Az eső egyre csak erősödött, és mire „valódi” eredményeket tudtak volna produkálni a versenyzők, megszakították az etapot. Ekkor már olyan mértékű víz úszott a pályán, hogy az is felmerült, hogy törölni fogják az időmérőt. A Q1 ugyan jó fél óra elteltével folytatódott, de Romain Grosjean kavicságyba esése után újabb piros zászló következett. Egyetlen gyorsköre maradt a mezőnynek az újraindítás után, és helyreállt a világrend: kiesett a két Haas, a két Williams, valamint a spinkirály Daniil Kvyat.

A Q2 már normál mederben zajlott, a folyamatosan javuló pályán pedig Verstappen mutatta be, hogy miért is volt övé az első három szabadedzés. Albon is komoly formát tartogatott erre a napra, a két Red Bull dominált,míg a Q1-ből majdnem kipottyanó Lewis Hamilton és Valtteri Bottas csak szenvedett, ennek ellenére simán ment tovább a Q3-ba. Így tett a Renault mindkét pilótája, valamint Kimi Raikkönen és Antonio Giovinazzi is!

A Q3-ban aztán olyat láttunk, amire az elmúlt tíz esztendő során nemigen volt példa: míg Verstappen továbbra is parádézott, Sergio Perez a Racing Pointtal máglyát rántott elő, amivel valószínűleg belelőtte magát az egyik Red Bullba. Ami az igazán durva, hogy Lance Stroll még erre is rá tudott tenni egy lapáttal, és az elképesztő gumi stratégiai háború után hihetetlen pole pozíciót szerzett.

Racing Point, Red Bull első és második sor, a Mercedes pedig a középmezőny elején. Ki gondolt volna erre?

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

 

One thought on “Török Nagydíj, időmérő: Lance Stroll nyerte az esőtáncot!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Japán Nagydíj, kifikáció: ATOM LAZA Verstappen pole…

Az elmúlt hétvége izgalma után Max Verstappen ezúttal nem sok kétséget hagyott afelől, hogyan is [...]

Érdekel
SZENZÁCIÓ: Az FIA elismerte egy hibáját!

A Szingapúri Nagydíj kvalifikációján Max Verstappen több látványos feltartást is eszközölt pár ellenfelével szemben. A [...]

Érdekel
Japán Nagydíj, FP2: Ismét Verstappen a leggyorsabb

Az éjszakai első szabadedzés Max Verstappen hegemóniájáról szólt, a holland csaknem hét tizedes előnnyel zárt [...]

Érdekel
Hamilton: „Vettel egy igazi PÉLDAKÉP!”

Mint azt biztos már sok forrásból láttátok, ezen a hétvégén Sebastian Vettel Japánban héderezik, hogy [...]

Érdekel
Verstappen: „Ha valaki NEM ISMER EL bennünket, az nem is igazi szurkoló!”

Míg a fél világ ünnepel, hogy „végre nem a Red Bull Racing nyert” meg egy [...]

Érdekel
Leclerc: „Rá sem ismertek majd a 2024-es Scuderia Ferrarira!”

Nem sokan fogadtak volna rá, mégis a Scuderia Ferrari lett az, aki 2023-ban megtörte a [...]

Érdekel