Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Toszkán Nagydíj – Hamilton győzelem a KÁOSZfutamon

Versenyt keveset, ám balesetet annál többet láttunk az első Toszkán Nagydíjon, a Scuderia Ferrari 1000. jubileumi futamán. Rövid idő alatt kis túlzással harmadolta magát a mezőny.

Már a rajt előtt történtek furcsaságok, Max Verstappen motorproblémákkal küszködött a felvezető körén, a Red Bull csapata pedig rettentő tempóban igyekezett a rajtrácson orvosolni a problémát. Kevés sikerrel, hiszen a holland hiába fogott óriási rajtot, néhány méter múlva rögtön elkezdett belassulni, és ezzel kezdetét vette egy dominóeffektus. Közben az első rajtkockákban helycserét láthattunk, csapattársát megelőzve Valtteri Bottas tört előre, de Charles Leclerc is nagyot startolt.

Nem tartott sokáig ez a felállás, hiszen Verstappen belassulása a hátsó traktusban idézett elő óriási kavarodást, majd balesetet, emiatt szinte azonnal érkezett a biztonsági autó. Elsőként Carlos Sainz forgott meg, persze nem önszántából, ezzel három autótól rögtön elbúcsúztunk. A safety car távozása után Bottason volt a sor, hogy újraindítsa a szinte még el sem kezdett versenyt: a finn kicsit későn lépett a gázra, a mezőny vége pedig túl korán…

Ebből lett az újabb perpatvar: Antonio Giovinazzi akkora ráfutásos balesetet hozott össze, ami semmiféleképpen sem nevezhető mindennapinak. Csak kapkodtuk a fejünket mindannyian, és az előző felvonás után újabb három szereplőtől búcsúztunk el. Plusz még egytől a boxutcában, ugyanis Esteban Oconnak technikai problémái miatt fel kellett adnia a versenyét.

Piros zászló, szünet, újraindítás és állórajt: harmadjára már hiba nélkül jött el a mezőny, ezúttal Lewis Hamilton volt a legszemfülesebb. A brit Bottas szélárnyékával ügyesen sáfárkodva már az első kanyar külső íven körbeautózta márkatársát, és gyorsan az élre is állt. Mögöttük Leclerc továbbra is életben tartotta a Ferrari dobogós álmait, de Lance Stroll folyamatosan támadta a monacóit, és néhány körön belül be is cserkészte őt. Kisvártatva megérkezett rá Daniel Ricciardo is, és ő is megelőzte a Ferrarist. Amilyen őrült módon indult a futam, a fél távra pont annyira kisimult. Ezen a ponton kis túlzással már csak egyetlen megválaszolandó kérdés maradt: ki állhat majd fel a pódium legalsó fokára?

Stroll és Daniel Riciardo küzdött ádázan ezért, és ez a képlet a kötelező kiállások után sem változott.  Egészen addig a pontig, amíg a kanadai versenyző nagy tempóval el nem szállt a pálya legtempósabb kanyarjában, ezzel először újra biztonsági autós fázist, majd piros zászlót okozva… Jöhetett az újabb állórajt, immáron a harmadik!

Újabb hosszas pauza után ismét Hamilton került az élre, de Daniel Ricciardo lerajtolta Bottast, aki viszont körön belül visszavette a második helyet az ausztráltól. Mögöttük érkezett a lesipuskás Alexander Albon, aki erős tempót futva teljesítette a csapata kérését, és előreugrott a harmadik helyre, amely végül élete első Forma-1-es dobogóját eredményezte. A futamot Lewis Hamilton nyerte Valtteri Bottas és Albon előtt, de Daniel Ricciardo is szenzációs negyedik helyet gurított.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Formula One

One thought on “Toszkán Nagydíj – Hamilton győzelem a KÁOSZfutamon

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Jordan: „Gyerünk már, ÜLTESSÉK BE Lawsont Perez HELYÉRE!”

Bár elviekben Sergio Perezt 2024-ben még szerződés köti a Red Bull Racinghez, gyakorlatilag a Red [...]

Érdekel
F1 szakértő: MÉLTATLAN, ami Norris körül történik…

A Sky Sports F1-es műsorvezető Craig Slater szerint Lando Norris hiába az egyik legnagyobb tehetsége [...]

Érdekel
Az APPLE TV kizárólagosságra hajt az F1 közvetítésekben!

A streaming platform nem csupán egyszerűen megvásárolná az F1 közvetítési jogait, de a deal mellé [...]

Érdekel
IndyCar pilóta: „Palou JOBB VERSENYZŐ, mint Verstappen!”

Bár mindenki elismeri Max Verstappen nagyságát, de az amerikaiak szerint az ovál versenyzés egy sokkal [...]

Érdekel
VETTEL: „Én le tudnám győzni Verstappent…”

Jó dolog bajnoknak lenni, viszont megvan a dolognak az a diszkrét bája, hogy mindenki téged [...]

Érdekel
Sergio Perez: „2024-ben a VILÁGBAJNOKI CÍMÉRT megyek!”

Nevetséges hibák tömkelege, egyre ritkuló Q3-as szereplések, „csodaként” megélt pontszerzések – így fest Perez 2023-as [...]

Érdekel