A Mercedes csapatfőnöke felhívta a figyelmet a tényre: noha Lewis Hamilton egy extraklasszis versenyző, a mögötte dolgozó csapat pedig szintén a legjobbak táborát erősíti, mégsem tartanának itt Schumacher segítsége nélkül.
És itt nem elsősorban a német tapasztalatáról, valamint az autó fejlesztésében vállalt szerepéről beszélt:
„Emlékeszem, nagyon sokat tárgyalt az érdekünkben, szerette volna elérni, hogy a Mercedes nagyobb költségvetéssel üzemeljen. Sikerrel járt, és számomra vegytiszta, hogy ez volt a fordulópont, innentől kezdett emelkedni a csillagunk. Michaelnek hatalmas szerepe van a csapatunk által elért sikerekben.” – hívta fel a figyelmet Wolff.
Fotó: XBP Images