Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Újabb visszatérő pálya kerülhet be a 2020-as naptárba?

Miközben verseny versenyt követ a Forma-1-ben, a háttérben megfeszített munka folyik azért, hogy a sorozat a lehetőségekhez képest közel teljes szezont futhasson. A múlt héten hivatalosan is bejelentett Nürburgring után most újabb ismert és közkedvelt pálya térhet vissza a versenynaptárba.

Jelenleg november 1-ig van betáblázva a száguldó cirkusz, de a Liberty Media előrehaladott tárgyalásokat folytat Vietnámmal és Malajziával, ezen kívül a közel-keleti évzárás (Abi Dhabi, Bahrein) is biztosnak tűnik. Ez tehát négy verseny, és most nagyon úgy fest, hogy ehhez ötödikként Isztambul is hamarosan csatlakozhat.

A török pálya mind a versenyzők, mind a nézők között nagy népszerűségnek örvendett, de gazdasági indokok miatt 2011-ben kikerült a körforgásból. Most jó eséllyel visszatérhetnek:

„2013 óta nagy lendülettel dolgozunk azért, hogy az F1 visszatérjen Törökországba. Amióta átvettük a pálya üzemeltetését, azóta napirenden van ez a téma, de igazi fordulópontot 2017 hozta el számunkra, ekkortól már a török kormány is a támogatásáról biztosított bennünket. A Forma-1 vezetésével folyamatos tárgyalásban állunk, és az a célunk, hogy a világ egyik legkedveltebb pályája újra vendégül láthassa az F1-et.

Az Intercity Isztambul Park nevében most kijelenthetem, hogy a megbeszélések olyan szakaszban tartanak, amikor már nem tehetünk közzé részleteket, de amint az üzleti titoktartás alól mentesülünk, természetesen azonnal be fogunk számolni a fejleményekről.” – írja a pálya hivatalos Instagram oldala.

A projekt előtt azonban egy jelentős akadály is húzódik: a török aszfaltcsík jelenleg nem rendelkezik azzal a legmagasabb minősítéssel, amely Formula-1-es versenyek rendezéséhez szükségeltetik.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Japán Nagydíj, kifikáció: ATOM LAZA Verstappen pole…

Az elmúlt hétvége izgalma után Max Verstappen ezúttal nem sok kétséget hagyott afelől, hogyan is [...]

Érdekel
SZENZÁCIÓ: Az FIA elismerte egy hibáját!

A Szingapúri Nagydíj kvalifikációján Max Verstappen több látványos feltartást is eszközölt pár ellenfelével szemben. A [...]

Érdekel
Japán Nagydíj, FP2: Ismét Verstappen a leggyorsabb

Az éjszakai első szabadedzés Max Verstappen hegemóniájáról szólt, a holland csaknem hét tizedes előnnyel zárt [...]

Érdekel
Hamilton: „Vettel egy igazi PÉLDAKÉP!”

Mint azt biztos már sok forrásból láttátok, ezen a hétvégén Sebastian Vettel Japánban héderezik, hogy [...]

Érdekel
Verstappen: „Ha valaki NEM ISMER EL bennünket, az nem is igazi szurkoló!”

Míg a fél világ ünnepel, hogy „végre nem a Red Bull Racing nyert” meg egy [...]

Érdekel
Leclerc: „Rá sem ismertek majd a 2024-es Scuderia Ferrarira!”

Nem sokan fogadtak volna rá, mégis a Scuderia Ferrari lett az, aki 2023-ban megtörte a [...]

Érdekel