USA Nagydíj: Az első edzés a Scuderia Ferrarié

Újoncokkal teletűzdelt mezőnyben, tökéletes versenyidőben kezdődött meg az USA Nagydíj, amelynek első szakasza nem hozott különösebb meglepetést.

Álmosan indult a körözés Austinban, amelyet néhány perc után meg is kellett szakítani piros zászlóval, mert Antonio Giovinazzi a falba tette Kevin Magnussen Haas-át. Az olaszt vélhetően nem fogják ezért túlzottan megdicsérni, hiszen a kiscsapat egyébként is sok törés anyagi vonzatát nyeli, most pedig rögtön váltócserével kezdhetnek. Giovinazzi számára ezzel végét is ért az edzés, de a pályán rövidesen folytatódott a munka, mikor is különleges és ritka pillanatnak lehettünk a szemtanúi: Alex Palou és Fernando Alonso személyében két spanyol versenyző volt egyszerre a pályán. Közben a lágy keverékeken guruló Max Verstappen és Esteban Ocon állt az élre, kisvártatva Sebastian Vettel, majd Fernando Alonso érkezett meg a második pozícióba. Mire ezt leírtuk, már Lewis Hamilton bitorolta a második helyet, akinél ezúttal nem az idő hajszolása, sokkal inkább a Mercedes fejlesztési csomagjáról adott visszajelzés volt a dolga. Az újoncok közül leginkább a már említette Palou mozgott ígéretesen, a 2021-es IndyCar bajnokot eleinte mindössze három tized választotta el a csapat állandó versenyzőjétől, Lando Norristól. Közvetlenül utána a többi új fiú tobzódott, Robert Swartzman a Ferrarival, mögötte pedig szorosan Theo Purchaire az Alfával és Logan Seargent a Williams volánja mögött, ám végül az újoncok külön versenyét Swartzman nyerte. Hogy az Aston Martin egyre jobban működik, azt nem csupán Vettel, de Lance Stroll tempója is jól mutatta, hiszen túl az etap kétharmadán a kanadai nagy meglepetésre az élre ugrott. A végére aztán elmaradt a „csoda” és a Carlos Sainz, Max Verstappen, Lewis Hamilton trió zárt a top3-ban.

Az edzés krónikájához tartozik még, hogy szinte biztosra vehető a motorcsere Sergio Perez és Guanyu Zhou autójában, így ők rajtbüntetéssel indíthatják a hétvégét.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Array

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel