VEGAS: Verstappen szerint az F1 BOHÓCOT CSINÁL a pilótákból


Mitagadás, egy régivágású autósport fanatikusnak igencsak visszatetsző az, amit az F1 nagyurai mostanság a száguldó cirkusszal művelnek. A politika behurcolása, majd a sorozat elamerikanizálása után itt az újabb kétes alakítás: Las Vegas…

Egy sorozat szervezői és promótere számára nincs annál megalázóbb, amikor a bajnokság elsőszámú pilótája és kedvence nemes egyszerűséggel „bohóckodásnak” titulálja az általuk szuperprodukciónak szánt futam bevezetőeseményét. A Las Vegasi Nagydíj pedig pontosan így járt!

„Ez az egész 99%-ban a showról szól, és csak a fennmaradó egyetlen százalék a versenyzésé… Ki kell ábrándítanom a fanatikusokat, nem érdekel ez a cirkusz, szívesen elengedném ezt a futamot. Abszolút feleslegesnek érzem ezeket a dolgokat, azt, hogy konkrétan bohócot csinálnak belőlünk, de tudom, hogy vannak olyan helyszínek, ahol ezt megkövetelik. Arra fogok koncentrálni, hogy minél erősebb eredménnyel zárjuk a hétvégét, mert engem csak a sportszakmai rész foglalkoztat, az üzlet hidegen hagy. Ugyanakkor tudom, hogy a Forma-1-ben mindkettő jelen van, de én mindig is az elsőt fogom fontosnak tartani. Viszont sajnos nem a miénk a bajnokság, nem mi hozzuk a szabályokat, és ha a helyükben lennék, én is az üzlet diktálta érdekek szerint cselekednék, nem pedig úgy, ahogy azt a pilóták elvárják.” – indított kőkeményen, majd lett megengedőbb Max Verstappen.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel