Miközben a teljes Forma-1 világ Brad Pitt készülő F1-es filmjéről beszél – még maga a mezőny is -, addig Max Verstappen le.zarja a cirkuszt.
George Russell, Pierre Gasly, Charles Leclerc, és természetesen a producer Lewis Hamilton csak a legjobbakat mondja a készülő moziról. Maga Brad Pitt is úgy nyilatkozott, hogy még soha nem érezte magát komfortosabban egyetlen forgatás alkalmával sem:
„Elképesztően érezzük magunkat, soha korábban nem volt még ennyire jó, nem volt még ilyen forgatásunk. Egyszerűen minden tökéletes, a hangulat remek, mi pedig igyekszünk teljesen beleolvadni ebbe a nagy egészbe. Szeretnénk minél jobban átvenni az F1 ritmusát, hogy elmondhassuk a történetünket. Mindenki nagyon kedves velünk, minden csapat betekintést ad az általa folytatott munkába, még az FIA elnöke, Stefano Domenicali is nagyon komoly támogatást nyújt nekünk.” – írta körül a helyzetet Pitt.
Azonban nem mindenkit vet szét az öröm a filmtől, ám Max Verstappen hangot is adott annak, hogy mennyire nem érdekli az egész körülötte zajló felhajtás:
„Itt vannak, filmeznek, felvesznek mindent, aztán felhasználják a felvételeket, a fedélzeti kamerás videókat, és stb. Megmondom őszintén, ez az egész engem tökéletesen hidegen hagy. Minden film arról szól, hogy torzítják és felfújják a dolgokat, itt is ugyanaz lesz a helyzet, ez nem is kérdéses. Félreértés ne essék, nincs ezzel gond, csak engem mindez abszolút nem mozgat.” – mondta el az aktuális világbajnok.
Fotó: XPB Images