Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Verstappen és Leclerc: „Semmi esélyünk Lewis Hamilton ellen”

A Silvertone-ig látott dominanciájára még egy lapáttal rátett a Mercedes a Brit Nagydíjon, amelyet Hamilton három keréken is képes volt megnyerni. Akit a látszat ellenére nem teszi boldpggá a dominancia… Lesz esélye bárkinek megállítani őt?

Utóbbi kérdést tették fel a majdani lehetséges trónkövetelőnek, akik nem restellték elmondani (lesújtó) véleményüket.

Charles Leclerc szerint már most nyugodtan odaadhatják a vb trófeát a brit címvédőnek: „Hogy van-e esélye bárkinek Lewis ellen? Egyedül Valtteri Bottasnak van némi sansza őt legyőzni, de rajta kívül senki más ne álmodjon erről.” Max Verstappen sokkal súlyosabban, konkrétabban, és rövidebben válaszolt a kérdésre: „NINCS!!”

Bármennyire is azt gondolnánk, hogy Hamilton a már most tetemes bajnoki előnyének tudatában a tenyerét dörzsölve figyeli az eseményeket, ezt ő maga is határozottan cáfolta:

„Vérbeli autóversenyző lévén nem tesz boldoggá ez a helyzet. A pályám korai szakaszától fogva kerék a keréken csatákat vívtam, és mindig is meg kellett küzdenem a győzelemért. Az embert ez élteti, ez hajtja és motiválja, ezzel kel reggel és fekszik le este. Nem elégít ki, hogy ezt mostanság nincs lehetőségem átélni…  Nagyon remélem, hogy a jövőben sikerül majd a szabályváltoztatások alatt olyan autókat tervezni, amivel összerázódik a mezőny.” – fogalmazott sportszerűen a bajnok.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Jordan: „Gyerünk már, ÜLTESSÉK BE Lawsont Perez HELYÉRE!”

Bár elviekben Sergio Perezt 2024-ben még szerződés köti a Red Bull Racinghez, gyakorlatilag a Red [...]

Érdekel
F1 szakértő: MÉLTATLAN, ami Norris körül történik…

A Sky Sports F1-es műsorvezető Craig Slater szerint Lando Norris hiába az egyik legnagyobb tehetsége [...]

Érdekel
Az APPLE TV kizárólagosságra hajt az F1 közvetítésekben!

A streaming platform nem csupán egyszerűen megvásárolná az F1 közvetítési jogait, de a deal mellé [...]

Érdekel
IndyCar pilóta: „Palou JOBB VERSENYZŐ, mint Verstappen!”

Bár mindenki elismeri Max Verstappen nagyságát, de az amerikaiak szerint az ovál versenyzés egy sokkal [...]

Érdekel
VETTEL: „Én le tudnám győzni Verstappent…”

Jó dolog bajnoknak lenni, viszont megvan a dolognak az a diszkrét bája, hogy mindenki téged [...]

Érdekel
Sergio Perez: „2024-ben a VILÁGBAJNOKI CÍMÉRT megyek!”

Nevetséges hibák tömkelege, egyre ritkuló Q3-as szereplések, „csodaként” megélt pontszerzések – így fest Perez 2023-as [...]

Érdekel