Verstappen: „Ha azt csinálnám, mint Norris, KIDOBNA az asszony”

Talán minden autósport rajongó tisztában van azzal, hogy a Formula-1 mezőnyében a két fiatal, Max Vertsappen és Lando Norris gyakorta versenyzik szimulátoron.

Utóbbinak akkora hobbyja a virtuális versenyzés, hogy egész lakásának nappali szobájáig ráncigálta a playsitet. Verstappen szerint, ha ő ezt megtenné, a Piquet lány egészen biztosan szedné a sátorfáját, vagy rosszabb esetben őt tenné lapátra, szimulátorostól…

„Lando ráadásul nem csak játszik, de késő éjszakáig beszélget az internetes csapattársakkal, ráadásul a nappalijában. Nem valószínű, hogy az én párom díjazná ezt, tutira hamar lapátra kerülnék… A monacói lakásomban erre való egy külön szoba, az tökéletes hely a szimulátor számára. Amikor versenyem van, már jó előre gondoskodom arról, hogy minden zavaró tényezőt kiiktassak. Bezárkózom, és senki az ég világon nem közelíthet meg, a tízméteres körzetem is tabu.” – nyilatkozta viccesen Verstappen, aki valószínűleg már nem fogja sokáig ezt a műfajt is művelni, mivel bohóckodásnak” tartja az e-sportot. Dühe teljesen érthető, hiszen a hétvégi 24h-s futamon ledobta a szerver – biztosan akad közöttünk olyan, aki már maga is többször találkozott ezzel a nyalánksággal…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Albon: „Én voltam VERSTAPPEN eddigi legnagyobb kihívója”

Alexander Albonnak idén sem jutott túl erős technika, de amit kihozott a Williamsből, az igazán [...]

Érdekel
GIGA szerződés előtt Leclerc, BÉRFESZÜLTSÉG készülődik a Ferrarinál?

Hatalmas fizetéssel, további öt esztendőre láncolná magához a rettentően tehetséges, világbajnok alkat Charles Leclercet a [...]

Érdekel
ÍME, a tíz LEGJOBBAN FIEZETETT F1-es pilóta

A Forbes magazin idén is leközölte a TOP10 legjobban kereső Formula-1-es pilóta nevét. A legjobb [...]

Érdekel
Kubica: „ALONSO A TOP, jobb, mint Verstappen és Hamilton!!

A sokkal többre hivatott lengyel ex F1-es szerint Fernando Alonso nem csupán fajsúlyos technikában „enné [...]

Érdekel
F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

1 Comment

Érdekel