Verstappen váltócsere jöhet, Hamilton mégsem iszik előre a medve bőrére

Drámai időmérő edzés után még nehezebben alakulhat a vasárnapi verseny a Red Bull Racingnek, mindezt pedig a „páholyból” nézheti Lewis Hamilton. A holland kesereg, de a brit nagyon óvatosan áll a Szaudi Nagydíjhoz.

Ami a részéről elég bölcs viselkedés, hiszen a #33-as Red Bull más dimenzióban futotta a gyorskörét…:

„Borzasztó, ami történt, mert nagyon erős kvalifikációnk volt… Annak ellenére is komoly tempóelőnyt tudtunk felmutatni, hogy korábban még nem találtuk, milyen keverék lesz az igazi. Tényleg nagyon kár érte, erősnek érzem magam, és ez látszott is az utolsó körömön. Nem tudom, hol rontottam el, szerintem szimplán elfékeztem magam, és tapadást vesztettem, ami miatt kitört az autó. A többit pedig már tudjátok. A harmadik hely abszolút csalódás, meglátjuk, sérült-e valami, és hogy holnap mire leszünk képesek.” – mondta el Verstappen, akinél a harmadik hely okozta nehézségek mellett a váltócsere réme is fenyeget.

Lewis Hamilton örül a pole pozíciónak, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy az időmérőn látott Red Bull tempó még sok bajt okozhat…

„Az volt a célunk, hogy minél közelebb tudjuk magunkat a Red Bullhoz. Ma bebizonyosodott, hogy ők más szintet képviselnek ezen a pályán, így ez az eredmény szenzációs! Nagyon sokat köszönhetek Valtteri Bottasnak, aki nélkül ma nem lehetnénk itt, versenyben. Mindent együtt csinálunk, együtt találjuk ki a beállításokat, ennek lett meg az eredménye. Nagyon nehéz lesz, rettentően szoros versenyre van kilátás, de Valtterivel állunk elébe a kihívásnak!” – mondta el érzéseit Lewis Hamilton.

Mit gondoltok, Max Verstappennek sikerülhet a harmadik helyről győzni, vagy sima menet lesz ez a Mercedesnek?

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Array

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel