Az a faramuci helyzet állt elő, hogy a nemrégiben befejeződött F2/F3-as bajnokságok apropóján betétfutamok nélkül maradt a Forma-1. Ezért a következő versenyek rendezőinek alternatív megoldáshoz kell nyúlniuk – Vettel pedig gyorsan a segítségükre is sietett.
Régebben láthattunk arra példát, hogy a királykategória pilótái egyfajta gálaként mérkőztek meg egymással kupás autók volánja mögött. Az egyforma technikákkal építkező kupás rendszert a német is szívesen kipróbálná…:
„Nagyon jó buli lenne, én mindenképp támogatnám az ötletet. Jó lenne túraautókkal egymásnak feszülni, ahol keményen és látványosan versenyezhetnénk. Azt nem tudom, hogy ez segítené, vagy éppenséggel rontaná a showt, de nagyon számunkra nagyon érdekes lenne egy ilyen kezdeményezés. Régen volt már erre példa, hogy aktív F1-es versenyzők más autókban mentek egymás ellen. Régebben ez is máshogy zajlott, nem volt kirívó példa, hogy valaki az F1 mellett hétről-hétre más sorozatokban is rajthoz állt. Manapság már annyira erős a bajnokság színvonala, és a vele járó kihívás, hogy ezt már nem engedheted meg magadnak, mert a munkádra kell koncentrálnod.
Carlos Sainz jövőre éppen Vettelt váltja a Scuderia Ferrarinál, de a véleménye azonos a négyszeres világbajnok kollégájával: „Profik vagyunk, akik a világ legerősebb és leggyorsabb autóival versenyeznek. De ha megkérdeznék, mit szeretnék a legjobban, azt válaszolnám, hogy azonos autókat! Hogy miért? Mert csak egyenlő feltételek mellett derülne ki, valójában melyikünk is a legjobb pilóta…
Fotó: Getty Images