James Allison egy súlyos magánéleti krízis után újult erővel tér vissza ahhoz, amihez a legjobban ért. Ettől a héttől ismét ő a Mercedes istálló technikai igazgatója, így gyorsan hozzá is látott a rendrakáshoz…
Ennek első felvonásaként gyorsan be is határolta a csapat és az idei konstrukció határait. Sőt… Még visszább is tekintett és a 2022-es Mercedest is „lehúzta”:
„Az autónk megbízhatósága rendben van, na meg természetesen van egy zseniális pilótapárosunk. De ezzel körülbelül minden pozitívumot kimerítettem. Jó autót építettünk, de nem eléggé jót. A mezőnyben nekünk teljesen más helyünk van, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy amíg nem nyertes a versenygép, amit csinálunk, addig mi rendkívül gyengének fogjuk tartani. Igen, a W14 egy gyenge autó, amely több sebből is vérzik… Például nem kezeli rosszul az abroncsokat, de sajnos messze nem olyan jó, mint a korábbi konstrukcióink. Ugyanez a helyzet a leszorítóerővel: nem rossz, nem rossz, de nem elég… A vezethetősége is elmarad a kívánalmainktól, ezen is muszáj lesz javítanunk. Mindez nem újdonság, már a tesztek óta tisztában vagyunk a helyzettel. Ezért most a legfőbb feladatom az, hogy idővel el tudjuk majd kapni a Red Bull Racinget. Meg kell néznünk, milyen lehetőségeink vannak arra, hogy többet hozzunk ki a rendelkezésre álló eszközeinkből. Minél hamarabb beismerjük, hogy változtatnunk kell az autónkon és a hozzáállásunkon is, annál hamarabb fogunk visszatérni a győztesek ösvényére.” – nyilatkozott őszintén James Allison.
Fotó: XPB Images