Nagyon úgy fest, hogy a Formula-1 és a szurkolók elbúcsúzhatnak a legendás aszfaltcsíktól. Legalábbis a Liberty Media riói kormányzónak íródott levele alapján nagyon úgy fest… De van itt még más is.
A levél tartalma alapján már csak az engedélyekre vár egy új, Rio de Janeiro vonzáskörzetében felépítendő pálya. A labda állítólag a helyi környezetvédelmi bizottság térfelén pattog, de a projekt megvalósításért alakult cégnek egészen biztosan áthidalható lesz az akadály, és megoldható a feladat. Legalábbis reméljük.
Tehát Interlagos és Sao Paolo jó eséllyel búcsúzik, közben pedig Rio helyzete még koránt sem biztos. Egy, még az építés fázisában sem járó helyszínről van szó, ahol a legkisebb probléma is akár a terv teljes dobásához vezethet… A rossz nyelvek szerint ez Bernie Ecclestone utolsó kijátszott kártyája a Liberty Media felé: amikor az amerikaiak átvették a sportág irányítását, hatalmas negatív meglepetés fogadta őket Interlagosban. Történetesen a pálya promótere ingyen rendezhette a versenyeket, mindenféle jogdíj nélkül. Márpedig, ha nem az lesz érte az ellentételezés, nem nehéz kitalálni, hogy a brazil futam egyszer csak majd „véletlenül” kihullik a versenynaptárból.
Fotó: Getty Images