Őszinte bánatunkra idén nem lehetünk a helyszínen, de ettől függetlenül igyekszünk minden részletről beszámolni nektek.
2020-ban sajnos mind szurkolóként, mind újságíróként be kell érnünk az elérhető legkevesebbel. Bánkódhatnánk rajta még sokat, de véleményünk szerint ez nem vezet sehová, inkább minden igyekezetünkkel előre tekintünk. Reméljük, a hagyományokhoz híven ismét remek és izgalmas versenyt láthatunk majd!
Ezen a hétvégén is azon leszünk, hogy minden erőnkkel és kapcsolatainkat latba vetve beszámoljunk nektek a történésekről. Addig is, nézzetek szét a 35. Magyar Nagydíj paddockjában, valamint érdemes a közszolgálati televízió videóját is csekkolni a szigorú beléptetési protokollról, amit alább találtok meg.
Fotó: Hungaroring
Remélem hamilton kiesik.
Sziasztok! Érdeklödni szeretnék Ferraris maszk lesze? Válaszukat előre is köszönöm.(Üdv Horváth Tamás)
Remélem Vettel marad jövöre a Forma 1-be
Reméljük a Ferrari belehúz, mert ez így édes kevés lesz versenyezni!!!