FansBRANDS VIP Tagság
Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

BETELJESÜLT ÁLOM: Carlos Sainz első méterei a Ferrarival!

Már régóta tudjuk, hogy a tehetséges spanyol az idei évtől a Scuderia színeiben folytatja a pályafutását, mégis különleges alakalom volt ez a mai. Ugyanis a versenyző ezen a napon pattanhatott először egy F1-es Ferrari volánja mögé!

Egész biztosan az elméjébe égett a pillanat, amikor a fioranói tesztpályán meghajthatta a csapat 2018-as modelljét, amely még anno harcban volt a világbajnoki címért is. Sainz mindezt jóval korábbra tervezte, hiszen már a 2020-as a szezon után az Abu Dhabiban rendezett fiatalok tesztjén szeretett volna közelebbről is ismerkedni az új istállójával. Erre egészen az idei felkészülés kezdetéig kellett várni: noha már eddig is végzett szimulátoros munkát Maranellóban, valamint igyekezett megismerni a csapatot, végsősoron mindig a terepen dőlnek el a nagy dolgok. Ott ismeri meg a pilóta gyakorlatban a csapat procedúráit, a mérnökökkel történő munkavégzés irányát, és minden egyéb olyan beállítást, amit még egy modern szimulátor sem képes visszaadni.

Nyilvánvalóan nem a megtett körök száma volt a mérvadó ezen a „teszten”, hanem a visszarázódás, és a fentebb már említett összhang csiszolása. Erre másfél napja van Carlos Sainznak, aki ma és holnap is csak demó abroncsokon körözhet. Mindez persze cseppet sem von le a bemutatkozás értékéből, ráadásul még a szurkolókról sem kellett lemondani a pilótának, ugyanis néhány lelkes fanatikus a kerítésen kívülről hallatta a hangját, és biztatta a Ferrarival ismerkedő sportolót.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Scuderia Ferrari

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.