Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Carlos Sainz: „Lesz időm beépülni a Ferrarihoz”

Az év egyik nagy fogása volt, mégis érdemtelenül kevés szó esik róla. Ő Carlos Sainz, aki már évek óta az egyik legstabilabb, és kvázi legjobb teljesítményt nyújtja az F1-ben.

Ennek köszönhetően megkapta azt a lehetőséget, amelyre titkon minden pilóta vágyik, vagyis az egyik vörös autó volánja mögé pattanhat. Sainzot sem a Scuderia várható ereje, sem a saját teljesítménye nem aggasztja:

„Nem tartok a dologtól, a Scuderia Ferrari nem egy versenyzőgyilkos csapat. ha megnézzük, mind Sebastian Vettel, mind Fernando Alonso öt-öt évet töltött el a náluk. Én úgy érzem, Maranellóban sokkal inkább ciklusokban terveznek, és ez nyugalmat kölcsönöz nekem. Én legtöbb két évet töltöttem egyetlen csapatnál, a Ferrarinál pont ennyi időre szerződtem, de bízom benne, hogy sokkal tovább fog tartani a közös munka.

Nem titkolom, én is szeretnék egy olyan ciklust, mint a már említett két világbajnok, és mindehhez olyan közeget, mint amilyen a McLarennél volt. Wokingban is egy gyári csapattal dolgozhattam, remélem, hogy a Scuderiánál is hasonló lesz majd a hangulat, és mellette eredményesek is leszünk. Mindent megteszek érte, hogy ez működjön!” – mondta el motiváltan a spanyol.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „NINCS MESE, jövőre már győzelmekért megyünk!”

Szép lassan közeleg a 2023-as szezon vége, és amennyire biztatóan indult az év az Aston [...]

Érdekel
Perez: „A kettős mérce áldozata vagyok!”

Az idei évben feltűnően gyengén teljesít Sergio Perez, aki már nagyon korán elvesztette azt a [...]

Érdekel
ELFOGADTÁK ANDRETTIÉK nevezését, gyakorlatilag itt a 11. csapat!

Az Andretti a Caddileckel karöltve 2026-ban tervezi, hogy csatlakozik a Formula-1-es világbajnoksághoz, az FIA részéről [...]

Érdekel
Norris: „A Red Bull NEM Verstappenre építi az autóját”

Lando Norris határozottan megcáfolta a szurkolók kedvenc összeesküvés elméletét, miszerint azért lenne domináns ez vagy [...]

Érdekel
Jordan: „Gyerünk már, ÜLTESSÉK BE Lawsont Perez HELYÉRE!”

Bár elviekben Sergio Perezt 2024-ben még szerződés köti a Red Bull Racinghez, gyakorlatilag a Red [...]

Érdekel
F1 szakértő: MÉLTATLAN, ami Norris körül történik…

A Sky Sports F1-es műsorvezető Craig Slater szerint Lando Norris hiába az egyik legnagyobb tehetsége [...]

Érdekel