Binotto: „Nyerő Leclerc és Vettel párosa”

Mattia Binotto szerint nagyon is optimális a pilótapárosuk, akiknek a viszonya koránt sem olyan rossz, mint ahogy azt a sajtó beállítja. A csapatvezető elmondta, hogy Charles Leclerc és Sebastian Vettel egészségesen motiválják egymást, ez pedig elengedhetetlen a siker felé vezető úton.

Binotto leszögezte, 2019 legforróbb pillanataiban sem szabadultak el annyira az indulatok, hogy az kezelhetetlen lett volna, vagy károkat okozott volna a csapatnak:

„Vannak súrlódások, de ez benne van, el kell fogadnunk. Ők top pilóták, akik minden körülmények között egyetlen dolgot akarnak: győzni. Számomra a legfontosabb, hogy megértsék, néha a csapatérdek előbbre való, mint az egyéni ambíciók. Az általános célom, hogy jobban átlássák a helyzetet a futamokon. A rádióban vitázni nem célravezető, akkor nem látod a teljes képet, ezért egy dolgot tehetsz: megbízol a csapatodban, még akkor is, ha néha hibáznak. Emberek vagyunk, de bizalommal minden akadály áthidalható.” – mondta el a Scuderiát vezető szakember.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel