Elmondása szerint még nem tartja magát világbajnok szintű versenyzőnek, de ettől függetlenül azért nyugodtan az esélyesek táborába sorolhatjuk a fiatal monacói tehetséget.
Az önkritikus mondatok mögött természetesen fejlődni akarás és a sikeréhség lakozik, mert Leclercet csak egyetlen cél hajtja. Egy nap világbajnokká válni. A minap egy filmforgatás keretében ismét egy Ferrari volánja mögé pattanó versenyző a Sky televízióban elárulta, már nagyon nehezen viseli a tétlenséget:
„Mostanában csak egyetlen dologra tudok gondolni, az pedig nem más, mint hogy újra autóba üljek. Csak ez jár a fejemben, amikor aludni térek, a versenyzésre gondolok, amikor felébredek, a versenyzésre gondolok. Rettentően hiányzik, hogy pályára gurulhassak, de igyekszem ebből előnyt kovácsolni. Intenzívebben edzek, mint eddig bármikor, hogy amikor eljön a pillanat, én legyek a legfelkészültebb ember.”
A műsorban nekiszegeztek egy igencsak provokatív kérdést, miszerint ő lesz-e a Ferrari következő világbajnoka? Leclerc minderre szerény választ adott:
„Nem tudom, mit hoz a jövő, vagy, hogy mire számítsak. Annyit mondhatok, hogy szerintem jó úton járok, és fejlődőképes vagyok. Ugyanakkor jól tudom, hogy még rengeteg dolgom van. Remélem, hogy egy napon világbajnok leszek, de jelenleg még távol állok ettől.
A tavalyi világbajnokság negyedik helyezettje sok társához hasonlóan aggódik, hogy a szezonkezdetkor nagyon fognak hiányozni a kimaradt verseny kilométerek. Ezért az edzések mellett a lehető legtöbb idejét a szimulátoros munkára fordítja:
„Élvezem a virtuális versenyeket, de a valóság nagyon más. Fura volt Monacóban így versenyezni, és nagyon sajnálom, hogy idén kimarad a hazai futamom. Kisgyerekként ezeken az utcákon mentem suliba, mostanában pedig Forma-1-es autókkal, és Ferrarikkal száguldozom rajtuk keresztül. Nagyon hiányzik már ez a feeling.”