Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Charles Leclerc: „Régebben gyűlöltem Verstappent…”

Hogy manapság mit érez a hollanddal kapcsolatban, mi okozta az ellenszenvét, és jobb versenyzővé vált-e a hatására? Erről mesélt a monacói.

A szurkolók általában (sajnos) nem igazán követik a Forma-1 betétsorozatait, a gokart világát pedig még kevésbé – így aztán meglepi őket, hogy egyes versenyzőknek már a Forma-1 előtt is veretes múltja volt. Pontosan ez a helyzet Charles Leclerc és Max Verstappen esetében is:

„A magasabb sorozatok előtt kilenc évig gokartoztam, és ebben az időszakban folyamatosan Max volt az ellenfelem. Ő, Alexander Albon, Pierre Gasly, Esteban Ocon és George Russell és én együtt nöttünk fel, és rengeteget csatáztunk egymással. Ezek a harcok erősebbé tettek engem, megtanítottak kihasználni a meglepetés erejét, megfelelően ívet választani, egyszóval csiszolni a versenyzői stílusunk.

Ami Maxot illeti, korábban nagyon utáltam őt, és ez kölcsönös volt. Azóta természetesen most már sokkal érettebbek vagyunk, így a kapcsolatunk is normalizálódott. Az pedig szuper jó, hogy már a Forma-1-ben küzdhetünk meg egymással.” – mondta el Leclerc.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Jordan: „Gyerünk már, ÜLTESSÉK BE Lawsont Perez HELYÉRE!”

Bár elviekben Sergio Perezt 2024-ben még szerződés köti a Red Bull Racinghez, gyakorlatilag a Red [...]

Érdekel
F1 szakértő: MÉLTATLAN, ami Norris körül történik…

A Sky Sports F1-es műsorvezető Craig Slater szerint Lando Norris hiába az egyik legnagyobb tehetsége [...]

Érdekel
Az APPLE TV kizárólagosságra hajt az F1 közvetítésekben!

A streaming platform nem csupán egyszerűen megvásárolná az F1 közvetítési jogait, de a deal mellé [...]

Érdekel
IndyCar pilóta: „Palou JOBB VERSENYZŐ, mint Verstappen!”

Bár mindenki elismeri Max Verstappen nagyságát, de az amerikaiak szerint az ovál versenyzés egy sokkal [...]

Érdekel
VETTEL: „Én le tudnám győzni Verstappent…”

Jó dolog bajnoknak lenni, viszont megvan a dolognak az a diszkrét bája, hogy mindenki téged [...]

Érdekel
Sergio Perez: „2024-ben a VILÁGBAJNOKI CÍMÉRT megyek!”

Nevetséges hibák tömkelege, egyre ritkuló Q3-as szereplések, „csodaként” megélt pontszerzések – így fest Perez 2023-as [...]

Érdekel