FansBRANDS VIP Tagság
Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Charles Leclerc: „Vettel sokkal inkább volt a bátyám, mint az ellenfelem…”

A monacói a Forma-1 hivatalos podcastjének vendége volt, a Beyond the Gridnél pedig nekiszegezték a kérést. Hasonlítsa össze a múltévi, és a jelenlegi csapattársát!

Charles Leclerc elárulta, hogy Sebastian Vettel még nyerni is hagyta, természetesen csak a pályán kívül, míg Carlos Sainzzal minden egyes dologban versengenek egymással:

„Sebbel kicsit más volt, mint Carlos ellen. Rá úgy tekintettem, mintha csak a bátyám volna. Ő már akkor rendkívül tapasztalt volt, mikor én még csak egy fiatal gokartos, így teljesen másképp versenyeztünk egymással. Carlos és én szinte egyidősek vagyunk, ellene mindent kihívásnak élek meg. Sebastian a veretes rutinja miatt sok mindenhez teljesen máshogy viszonyult, néhány dolgot egyszerűen rám hagyott, hagyta, hogy én nyerjek.

De ez csak addig tartott, míg fel nem mentünk a pályára, ott minden kapcsolatot elveszít a külvilággal és a másik pilótával az ember. Ekkor csak arra tudsz gondolni, hogy mind az autóból, mind magadból a legtöbbet hozd ki, és legyőzd a csapattársadat. Carlos teljesen más tészta: mindenben versengek vele, és ha megverem valamiben, ő teljesen kiakad. És a helyzet az, hogy nálam is ugyanez történik…” – mondta viccesen Leclerc.

Humoros sorokat olvashattunk, de abban biztosak lehetünk, ha ezek a srácok vb-esélyes technikát kapnak a valaguk alá, ez a rivalizálás kevésbé vicces formát is ölthet majd…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük