Mondjuk, az okát nem igazán értjük, hiszen amiért a degradáló arany tapírt odaajándékozták a monacóinak, az a Formula-1 modernkori történelmének ismeretében sokkal inkább volt erény, mint hiba…
Emlékezetes utolsó kanyarnak lehettünk tanúi a Török Nagydíjon, ahol Charles Leclerc egy Sergio Perez elleni támadás során bemutatott elfékezés miatt nemcsak a második helyről, de a dobogóról is lemaradt, amely így a szezon során gyengélkedő csapattársa ölébe hullott.
Hibája annyira feldühítette Leclercet, hogy a rádióban a csapatának címzett üzenetében kürtölte világgá: gané munkát végzett, és egy kik..t idióta. Nos, a szar baj nem jár egyedül, ugyanis mindez együtt elég volt a negatív értelemben nívós arany tapír citromdíjának elnyeréséhez. És ha ez még mind nem lenne elég, Leclercnek egy televíziós interjúban is meg kellett köszönnie az elismerést. A fiatal tehetség remekül állta a sarat:
„A futamon jól mentünk, de aztán mindent eldobtam az utolsó kanyarban. Természetesen nagyon felzaklatott az eset, ezért mindennek elmondtam magam a mérnökeimnek, amit mindannyian hallhattatok. Ez van, túl kell lépni rajta, a tapasztalatokból épülni, és erősebben visszajönni.” – mondta el Charles Leclerc, aki szíve szerint a hátralévő futamokon magát a pilóták pontversenyének negyedik helyére, a csapatát pedig a konstruktőri dobogóra repítené.
Fotó: XPB Images