Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Ecclestone: „Leclerc megoldhatatlan kihívást jelentene Hamiltonnak”

Mint az ismeretes, 2019-ben Charles Leclerc minden szempontból felülkerekedett Sebastian Vettelen. Bernie Eccleston szerint Lewis Hamilton is hasonló sorsra jutna, ha a Ferrarihoz igazolna.

De nem feltétlenül azért, mert a monacói képes lenne dominálni felette, sokkal inkább a Scuderia politikája van úgy megalkotva, hogy az mindig és mindenben Leclercnek kedvez. A 89 esztendős ex F1 vezér közel áll Sebastian Vettelhez, és egyébként is mélyen a sport vérkeringésének részeként éli az életét, így tudja, mit beszél:

Charles a rendkívül erős bemutatkozásának köszönhetően jó pozícióba került a Ferrarinál, és komoly pszichológiai előnyt harcolt ki magának. Emiatt Vettel kizökkent, és ez nem feltétlenül csak Leclerc jó teljesítményének köszönhető, talán a csapat bánásmódja is közrejátszott ebben. Jött egy srác a semmiből, akiről előtte senki sem hallott, majd rögtön jól teljesített, és a Ferrari rögtön beleszeretett.

Én jóban vagyok Sebbel, és bár erről nem beszélt nekem, érzem rajta, hogy nagyon zavarja, amiért az első adandó alkalommal a háttérbe szorították. Ellenben Lewisnál most minden adott: mindenki őt támogatja, teljes mellszélességgel áll mögötte a csapat. Az összes szál a kezében fut össze, ez pedig nagyon erőssé teszi őt. De ha a Ferrarihoz igazolna, akkor ugyanavval a problémával találná magát szemben, amivel Vettel is küzd. Nem lenne egyértelmű az elsőszámú státusza, és ha Leclerc vele szemben is képes lenne ezt a teljesítményt nyújtani, akkor ez a helyzet vakvágányra terelné Hamiltont is. Azt hiszem, ebben az esetben el is temethetnénk őt.” – jegyezte meg kíméletlen őszinteséggel Ecclestone.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Fox Sports

Will Power: „Sajnálom a pilótákat, a Forma-1 egy vicc!”

Az IndyCar sztárja keményen beleszállt a Formula-1-es világbajnokságba. Szerinte hiába a rengeteg jó képességű versenyző, [...]

Érdekel
Verstappen Alonsóról: „Van valami, amiben Fernando MINDANNYIUNKNÁL JOBB!”

Azt talán még a legelveteműltebb drukkerek is elismerik, hogy a Formula-1 nívós mezőnyén belül a [...]

Érdekel
Az F1 szakértő Hamilton szerint komplexebb versenyző, mint Russell

Peter Windsor F1-es szakíró úgy gondolja, George Russell és Lewis Hamilton között az a nagy [...]

Érdekel
Mercedes: PÁLYÁN Mick Schumacher!

A hétvége végeztével nem mindenki vette még Kanada felé az irányt, hiszen a Scuderia Ferrari [...]

Érdekel
Új program a Magyar Nagydíjon!

„High Speed test” néven sokaknak lehetőségük nyílik majd az orvosi és biztonsági autó gyakorlásait személyesen [...]

Érdekel
Hamilton ÜZENT Verstapennek: „Az a célom, hogy letaszítsalak!”

Lewis Hamiltont olyannyira feltüzelte a hétvégén látott versenyképesség és a Mercedes Spanyol Nagydíjra hozott fejlesztései, [...]

Érdekel