Pedro de la Rosa szerint Charles Leclerc jelenleg nincs benne a Formula-1 top3 pilótája között. Azt is elmondta, mindezt mire alapozza, és hogy kiket sorol az abszolút legjobbak közé.
De la Rosa véleménye szerint jelenleg Max Verstappennek könnyű a dolga, mert nem igazán képes őt megszorítani a csapattársa. Más lenne a helyzet, ha Lewis Hamilton vagy Fernando Alonso ülne Sergio Perez helyén:
„Őket hármukat tartom a legjobb versenyzőknek. Ha Lewis vagy Fernando Alonso ülne be egy Red Bullba, akkor teljesen máshogy festene a bajnokság. Ellenük nem lenne képes ekkora hatalmas fölényre Max, épp ellenkezőleg, nagyon nagy kihívás lenne ez a számára. Apróságokon múlna a bajnoki cím, mert ők hárman az F1 csúcsai. Ha a többieket nézem, akkor még Lando Norris, George Russell is nagyon tehetségesek. Vagy például Charles Leclerc, aki szintén ígéretes, de még nem eléggé kiegyensúlyozott, így semmi esetre sem sorolnám a top3-ba. Hiányzik belőle az a plusz, ami a már három említett pilótában megvan, ők ugyanis a körülményektől függetlenül is mindig azonos, magas szinten teljesítenek. Nagyon csodálom őket ezért! Charles egy fantasztikus srác, ez egyértelmű. De csak idővel fog kiderülni, hogy felér-e arra a szintre, ahol Verstappenék állnak. Néhány éven belül meglátjuk.” – nyilatkozott utódjáról a Scuderia Ferrari egykori tesztpilótája.
Fotó: XPB Images