A Ferrari csapatvezetője párhuzamot lát a legendás világbajnokuk, és Charles Leclerc között. Ha valakinek, akkor neki megvannak a tapasztalatai az összehasonlításhoz: Michael Schumacherrel együtt érkezett a vörösökhöz, és lépdelt végig a ranglétrán az elmúlt évtizedekben.
Binotto akkor is egy épülő csapat pilléreként szolgált, ráadásul Leclercet is épp elég jól ismeri ahhoz, hogy véleményt alkosson:
„Magamban gyakorta összehasonlítom ezt a két korszakot, mert van átfedés. A Scuderia a 90-es évek végén ugyanazt csinálta, mint most: befektetett, letette a jövő alapjait. Beruházott a technológiába, de emberi erőforrásba is sokat invesztált. Mi most fiatal mérnökökkel dolgozunk, rájuk alapozunk, és mindenki elhivatott abban, hogy sikerre vigyük az istállót.
Ez a versenyzőinkre is igaz, fiatalokkal próbáljuk meg felépíteni a második aranykorunkat. Ebben nagy segítségünkre van Charles Leclerc, aki a csapatunk saját nevelése, és egyben a vezére is. Még sokat kell fejlődnie ebben a szerepben, de azt hiszem, a mi sikerünk záloga abban rejlik, mennyire tanul bele ebbe a szerepbe. Ő még nem olyan tapasztalt, mint anno Michael volt, nem is lehet az, hiszen még nem nyert világbajnokságot.
„Mind a ketten rettentően tehetségese. Charles gyors, jó helyzetfelismeréssel rendelkezik, remek a védekezése, profi a mentalitása. Minden pillanatban a győzelemre gondol, ezért dolgozik, ezért ölt overállt, nem elégszik meg a második hellyel. Pontosan úgy gondolkodik, mint Michael Schumacher, nagyon sok közös vonásuk van. Az elmúlt esztendőben rengeteget fejlődött pilótaként, megfontoltabb lett, jobban kezeli a gumikat, és még inkább a csapatunk részévé vált. Nem csupán versenyzőként, de emberként is magasabb szintre lépett, rettentően elhivatott a céljaink iránt, és ez nagyon tetszik nekem. Mindenkit motivál, mert a többiek is megérzik rajta ezt az elszántságot.
Fotó: XPB Images
Binotto vagy mi a nevede neked kapàlgatni kène valahol tibetbebe nem f1 csapatot vezetni vagy …………