Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Daniel Ricciardo 2022-ben már a bajnoki címért menne!

Erősen kezdte az idei szezont a McLaren, és minden okuk megvan a további bizakodásra. Új, Mercedes erőforrás, remek pilótapáros, tőkeerős támogatók, nem véletlen, hogy a csapat új szerzeménye nagyon optimista!

2020-ban sokakat meglepett az ausztrál versenyző csapatváltása, de Ricciardót csakis egyetlen dolog vezérli, méghozzá az, hogy vb esélyes autót kapjon a valaga alá. A mosolyember úgy érzi, hamarosan elérkezik az ő ideje:

„Az utóbbi néhány év alatt sok elmozdulásom volt, szeretném már ezt az időszakot magam mögött hagyni. Kevesen látnak mögé, de nagyon stresszes és fárasztó meló a csapatváltás. Őszintén remélem, hogy a McLarennél hazaérek. Itt nagyon jó alapok vannak és bízom abban, hogy ezekre építve elérhetem a legfőbb célom, a világbajnoki győzelmet. Akár már jövőre! Nagyon meglepő volt számomra az, amit 2019-ben elértek. Hosszú évek gyengélkedése után olyan erőt mutattak, amelyre az egész paddock felkapta a fejét. Ekkora tehető az a pillanat, amikor felállították a jövőbeli nagy sikerek első pilléreit.

Innentől már „csak” dolgozni, építkezni és fejlődni kell, majd leszüretelni a befektetett energiát. 2020-ban szerződtem le velük, és öröm volt nézni, hogy ebben a szezonban is nagyon komoly dolgokat értek el, elhódították a konstruktőri bajnokság harmadik helyét. Hogy miért a McLarent választottam? Mert ők ígérték számomra a legerősebb jövőképet: nyilvánvalóan nem vagyok jós, nem tudom megmondani, hogy mi történik majd az elkövetkezendő években, de érzem, hogy jó helyre kerültem. Tetszik és motivál, amit Wokingban látok, az emberek, a hozzáállás, az általuk végzett munka mind-mind azt mutatja nekem, hogy belátható időn belül felérünk a csúcsra. Ez nem nagyképűség, egyszerűen csak bízom abban, amit csinálunk!”

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „NINCS MESE, jövőre már győzelmekért megyünk!”

Szép lassan közeleg a 2023-as szezon vége, és amennyire biztatóan indult az év az Aston [...]

Érdekel
Perez: „A kettős mérce áldozata vagyok!”

Az idei évben feltűnően gyengén teljesít Sergio Perez, aki már nagyon korán elvesztette azt a [...]

Érdekel
ELFOGADTÁK ANDRETTIÉK nevezését, gyakorlatilag itt a 11. csapat!

Az Andretti a Caddileckel karöltve 2026-ban tervezi, hogy csatlakozik a Formula-1-es világbajnoksághoz, az FIA részéről [...]

Érdekel
Norris: „A Red Bull NEM Verstappenre építi az autóját”

Lando Norris határozottan megcáfolta a szurkolók kedvenc összeesküvés elméletét, miszerint azért lenne domináns ez vagy [...]

Érdekel
Jordan: „Gyerünk már, ÜLTESSÉK BE Lawsont Perez HELYÉRE!”

Bár elviekben Sergio Perezt 2024-ben még szerződés köti a Red Bull Racinghez, gyakorlatilag a Red [...]

Érdekel
F1 szakértő: MÉLTATLAN, ami Norris körül történik…

A Sky Sports F1-es műsorvezető Craig Slater szerint Lando Norris hiába az egyik legnagyobb tehetsége [...]

Érdekel