Az ausztrál nemrégiben a tragikus balesetének következményeiben elhunyt kollégájáról emlékezett meg, és arra is felhívta a figyelmet, hogy most könnyedén ő ülhetne Charles Leclerc helyén.
A Renault pilótája szerint életében nem értékelték eléggé a francia versenyzőt, aki nagyon szép karriert futhatott volna be, ha nem szól közbe az élet:
„Nem azt mondom, hogy Jules alulértékelt volt, de nem kapta meg a lehetőséget, hogy bajnokesélyes autóba üljön, így nem mutathatta meg, valójában hová is tartozott ő versenyzőként. Ezért aztán nem is értékelték eléggé, milyen remek pilóta volt. Erre bizonyíték a Marussiával a Monacói Nagydíjon végrehajtott pontszerzését. Ott senki sem ér el véletlenül eredményt, ahhoz nagyon komoly kvalitások kellenek.

Ha még itt lenne köztünk, már egészen biztosan top autóban ülne, és számtalan futamgyőzelmet aratott volna, erre mérget veszek. Úgy érzem, hogy Charles az ő útját járja be, olyan, mintha az ő álmát teljesítené be. Azokat a sikereket éri el, amit Jules is megkaphatott volna, ha nem történik a tragédiája. Nagyon kedveltem őt, már 17 évesen úgy álltak hozzá az emberek, mintha Forma-1-es pilóta lett volna. Barátok voltunk, felnéztem rá.” – mondta el egy interjúban Daniel Ricciardo, ahol a legalulértékeltebb F1-es versenyzőkről faggatták.
Fotó: XPB Images