Daniel Ricciardo: „Tartsatok ki, hamarosan kialszanak a piros lámpák”

Ha valaki, akkor Daniel Ricciardo valóban csalódott lehetne a szezonkezdet elmaradása és csúszása miatt. Az ausztrálnak pechjére éppen a hazai versenye esett ki a naptárból, de az örök mosolygós Ricciardo, mint mindig, most is pozitívan áll a dolgokhoz.

A pilóta szerint a Formula-1-el kapcsolatban álló országok mindannyian megtették a szükséges intézkedéseket, ezért hamarosan minden megnyugszik, és ha lassan, de biztosan elkezdődik a 2020-as esztendő is.

A senkit és semmit nem kímélő járványhelyzet eddig nyolc Forma-1-es hétvégét érintett, és Ricciardo szentül hiszi, hogy ez a szám nem emelkedik tovább, és Kanadában megejtik a szezonnyitót. A Renault fenegyerekét kárpótolná a Kanadai Nagydíj, mivel imádja az ottani pályát.

„Folyamatosan tartom a kapcsolatot a srácokkal, és közösen ötletelünk azon, hogyan tudnánk minél hasznosabban eltölteni a most kényszerűségből rendelkezésre álló időt. Eddig még senkinek sem sikerült megfékezni a vírust, de én hiszek benne, hogy legkésőbb júliusban el tudunk rajtolni. Nagyon jó lenne, ha ez Kanadában megtörténne, mert imádom azt az országot. Mindig is vonzott Montreal és a Gilles Villeneuve aszfaltcsík, ezért nagyon örülnék annak, ha ott kezdhetnénk.”

Amíg a hivatalos döntést várjuk, érdemes Daniel Ricciardo töretlen optimizmusával feltöltődni:

„Én már nagyon izgatott vagyok, de nyugodtan elmondhatom ezt a teljes csapatról is. Én úgy látom, hogy a versenyrendező országok mindent megtesznek a saját hatáskörükben, így jó eséllyel visszafogható lesz a koronavírus, és véget érhet a vesszőfutás. Már tűkön ülök, minél előbb autóba akarok ülni, és nyomni neki, úgy érzem, ez hamarosan meg is valósul! Természetesen csalódott vagyok Melbourne miatt, de az emberek egészsége mindennél fontosabb volt. Tartsatok ki, hamarosan kialszanak a piros lámpák, és találkozunk a pályán!”

Mindenképpen érdemes odafigyelni Ricciardora, mert a napokban David Coulthard is megszellőztette, hogy a Kanadai Nagydíj lehet a szezon első versenye. Reméljük hamarosan valóban minden visszatér a megszokott kerékvágásba, és elfelejthetjük az elhalasztott és zártkapus sportesemények okozta rémálmot.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: F1/Getty Images

Albon: „Én voltam VERSTAPPEN eddigi legnagyobb kihívója”

Alexander Albonnak idén sem jutott túl erős technika, de amit kihozott a Williamsből, az igazán [...]

Érdekel
GIGA szerződés előtt Leclerc, BÉRFESZÜLTSÉG készülődik a Ferrarinál?

Hatalmas fizetéssel, további öt esztendőre láncolná magához a rettentően tehetséges, világbajnok alkat Charles Leclercet a [...]

Érdekel
ÍME, a tíz LEGJOBBAN FIEZETETT F1-es pilóta

A Forbes magazin idén is leközölte a TOP10 legjobban kereső Formula-1-es pilóta nevét. A legjobb [...]

Érdekel
Kubica: „ALONSO A TOP, jobb, mint Verstappen és Hamilton!!

A sokkal többre hivatott lengyel ex F1-es szerint Fernando Alonso nem csupán fajsúlyos technikában „enné [...]

Érdekel
F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

1 Comment

Érdekel