FansBRANDS VIP Tagság
Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Ricciardo elbúcsúzott, felkészül Sebastian Vettel…

Érzelmes hétvége előtt állunk, ugyanis négy olyan versenyző is van mezőnyben, akinek a szezonzáró lehet az utolsó dobása a száguldó cirkuszban.

Míg Sebastian Vettel és Nicolas Latifi valószínűleg örökre, Mick Schumacher és Daniel Ricciardo minimum egy évre búcsút int majd az F1-nek. Utóbbi félig-meddig már meg is ejtette ezt a McLaren wokingi HQ-jában, ahol a szomorkásan induló eseményből Ricciardo igazi showt csinált. Az istálló által közzétett fotókon nyoma sincs bánatnak, sőt a technológiai centrum összes munkatársa Ricciardós vigyorban úszik. A legnagyobb és legemlékezetesebb közös sikerük tárgya is előkerült, amely nem más, mint a 2021-es monzai győzelem trófeája. A tavalyi Olasz Nagydíjon aratott győzelem Daniel Ricciardo három szűk esztendő után hozta össze, a McLaren pedig 12 év után tudott ismét futamot nyerni. A szép siker ellenére a felek koránt sem voltak elégedettek egymással, így a megállapodás véget ért – de igazán felemelő látni, hogy nem haraggal a szívben.

Még van egy verseny arra, hogy a bizonytalan jövőjű Ricciardo a pályán is méltón köszönjön el, kérdéses, hogy ebben a Brazíliában okozott balesetért kirótt három rajthelyes büntetése mennyire gátolja majd.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: McLaren

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük