Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

OCON: „Mindent én csináltam, Alonso csak HÁTRÁLTATOTT”

A „Hét embere” újabb meglepő nyilatkozattal állt elő: míg nemrégiben azt nyilatkozta, hogy le tudja győzni Max Verstappent, most azt tette szóvá, hogy mindent ő csinált Fernando Alonso helyett.

És ez a versenyzésére is rányomta a bélyeget, ezért nagyon örül annak, hogy jövőre már nem lesz jelen a legfőbb hátráltató tényező:

„Mindig is tisztelni fogom Alonsót a két világbajnoki címéért, a motivációjáért, és azért, amire  a pályán képes, de örülök neki, hogy az Aston Martinhoz igazolt. Végre a saját utamat járhatom majd… Nagyon nehéz éveken vagyok túl, amelynek során én végeztem el a munka dandárját. Legyen szó fejlesztésről, szimulátoros munkáról, vagy PR/marketing tevékenységekről és eseményekről, szinte mindent én csináltam. Fernando körülbelül kettő százalékot vállalt ebből magára… Rettentően túl voltam terhelve, de Pierre Gasly érkezésével ennek most vége. Meg fogjuk osztani a teendőket, ez pedig nagy segítség lesz abban, hogy végre a saját versenyzésemre is tudjak koncentrálni. Azt hiszem, Gaslyval egészségesebb lesz a közös szerepvállalás, jó hangulatban tudunk együttműködni, ez pedig mindenkinek új távlatokat nyit és lehetőségeket teremt.” – mondta el Ocon.

Nos, Alonso kapcsán sok mindent lehet írni és mondani, csak azt nem, hogy jellemző lenne rá az a fajta lustaság, amit Esteban Ocon körülírt…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Monacói Nagydíj – Könnyed Verstappen győzelem

Csodálatos versenyidőben, egyetlen esőcsepp nélkül (miközben az elmúlt napokban végig esőzésről szóltak az előrejelzések…) zajlott [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, időmérő: Verstappen extrát nyújtott, övé a pole

Nagy várakozásokkal tekintettünk az időmérő edzés elé, hiszen karakterisztikájából fakadóan ez az a pálya, ahol [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP3: Az időmérő előtt újból Verstappen a leggyorsabb

A kvalifikáció előtti utolsó gyakorlás előtt helyreállni látszott a „világrend”, hiszen az edzés nagy részében [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP2: Ezúttal Verstappen volt a leggyorsabb

A második szabadedzéssel folytatódott a program a Monacói Nagydíjon, ahol „feltámadó” Verstappent és erős Ferrarikat [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP1: Sainz zárt az élen

Elkezdődött a Formula-1-es világbajnokság minden évben talán legkülönlegesebb hétvégéje, ahol az első szabadedzésen Carlos Sainz, [...]

Érdekel
Vasseur: „Nem kerestük meg Hamiltont”

Az üzenetet nem más küldte, mint Frederic Vasseur, a vörös istálló csapatfőnöke, akitől valószínűleg az [...]

Érdekel