Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

ALONSO: “Annyira untam magam, hogy a kivetítőn néztem Verstappent” 


A bakui kihagyás után a Miami Nagydíjon ismét visszatért a dobogóra Fernando Alonsónak. A spanyol gyakorlatilag mindent kiautózott az Aston Martinból, de ez “csak” arra volt elég, hogy a Mercedeseket magam mögött tartsa.  

Ha még ezúttal közelebb is voltak a zöldek a Red Bull Racinghez, az előrelépés tulajdonképpen esélytelen volt, hiszen tökéletes taktikával, boxutcai munkával, és gumi menedzseléssel is több, mint 20 másodperc volt a hátrányuk a másodikként leintett Sergio Perez mögött.  

“Azt hiszem, eddig talán ez volt a legjobb futamunk a versenytempó tekintetében. Még dolgozunk azon, hogy jobban megismerjük az autónkat, minden hétvégén tanulunk valami újat róla. Kicsit még most is felfoghatatlan, hogy minden egyes hétvégén a dobogóért küzdhetünk, de ez egy nagyon kellemes teher. Minden vasárnap a legjobbat akarjuk…  

Remek, de nagyon magányos versenyen vagyok túl. Az igazság az, hogy semmi esélyem nem volt a Red Bullok ellen, de az is igaz, hogy jelentős előnnyel győztük le a Mercedest és a Scuderia Ferrarit. Szóval unatkoztam, de szerencsére Miamiban a tizenegyes kanyarban van egy óriási kivetítő, és ott néztem a versenyt. Itt láttam Lance egyik előzését, ami igazán szórakoztató volt, és figyeltem Max Verstappent is. Rettentően gyorsak, nagyon nehéz ellenük védekezni, csak akkor lett volna esélyünk, ha valahol beragad. Nos, erre sajnos semmi esély nem volt, folyamatában lépdelt át a mezőnyön, nagyon könnyű dolga volt. Bízom benne, hogy legközelebb képesek legyünk megnehezíteni a dolgukat…” – nyilatkozta a kétszeres VB-győztes ikon. 

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Új program a Magyar Nagydíjon!

„High Speed test” néven sokaknak lehetőségük nyílik majd az orvosi és biztonsági autó gyakorlásait személyesen [...]

Érdekel
Hamilton ÜZENT Verstapennek: „Az a célom, hogy letaszítsalak!”

Lewis Hamiltont olyannyira feltüzelte a hétvégén látott versenyképesség és a Mercedes Spanyol Nagydíjra hozott fejlesztései, [...]

Érdekel
Alonso: határozott: „Kanadában VISSZAVÁGUNK!”

Noha az Aston Martin a 2023-as szezonja legrosszabb hétvégéjén van túl, a közvetlen riválisai pedig [...]

Érdekel
Spanyol Nagydíj: Unalmas versenyen laza Verstappen rajt-cél győzelem

Az elsőtől az utolsó pillanatig mindent teljes kontroll alatt tartva, a technikát könnyedén beosztva újabb [...]

Érdekel
Spanyol Nagydíj, időmérő: TÜKÖRSIMA Verstappen POLE…

Döcögősen, piros zászlóval indult a kvalifikáció, amibe a nyálkás pálya is közbe szólt. Ennek ellenére [...]

Érdekel
Spanyol Nagydíj, FP3: Két Red Bull után Hamilton a sorrend

A Spanyol Nagydíj időmérője előtti utolsó gyakorlásra megjött a beígért esőzés, emiatt körözést alig, ám [...]

Érdekel