Noha az Aston Martin a 2023-as szezonja legrosszabb hétvégéjén van túl, a közvetlen riválisai pedig nagyot léptek előre, Fernando Alonsóék cseppet sem aggódnak. Sőt!
A spanyol világbajnok határozottan kijelentett, vagy inkább megüzente: a következő futamon visszatérnek, és abban nem lesz köszönet az ellennek:
„Két okból szerepeltünk gyengébben Barcelónában. Ez egyik nyilvánvalóan a közvetlen ellenfeleink működő fejlesztési csomagjai voltak, amikről Miamiban és Monacóban még nem lehetett tudni, mennyit is ér. Most láthattuk, hogy sikerült nekik előrébb lépni, és hogy mire lehetnek képesek a továbbiakban. A másik a mi hibának volt, hiszen nem volt meg a kellő tempónk, és ezt nem foghatjuk a balszerencsére, vagy a stratégiára. Egyszerűen lassúak voltunk a Mercedeshez képest lágy és kemény keverékeken is.
Ugyanakkor nem esem kétségbe, lesznek még ennél sokkal jobb és sokkal rosszabb hétvégéink is. Kanadában pedig újra támadunk, sőt, visszavágunk a Mercedesnek! Montreal egy komoly lehetőség, és majd meglátjátok, hogy nemsokára ismét a Red Bull Racing nyomában leszünk, velük fogunk harcolni. Fontos lesz az erős időmérő, én magam nagyon szeretném már kijavítani a buta szombati hibámat, egész éjjel az járt a fejemben, hogy mit rontottam el. Ezt megváltoztatni már nem tudom, ezért már csakis a Kanadai Nagydíjra fókuszálok, és ez az elrontott hétvége fog motiválni abban, hogy sikert érjünk el!” – hangzott el Fernando Alonso üzenete. Bátor ember, aki ellene fogad…
Fotó: Getty Images