DIREKT állt fel rosszul a RAJTRÁCSRA Fernando Alonso?

Minden Formula-1 szimpatizánsban élénk még a Szaudi Nagydíj emléke. Leginkább Fernando Alonso dobogós kálváriája okán maradt emlékezetes a futam, na meg a spanyol elhibázott rajtfelállása miatt.

Ugyanis az Aston Martin versenyzője látványosan kilógott a rajthelyéről, így hiába rugaszkodott el parádésan a startnál, rögtön büntetést kapott, ami aztán beindította a már mindenki által jól ismert retorzió-cunamit. Noha az egész eléggé gyerekes hibának tűnhetett a kétszeres világbajnoktól, Max Verstappen sietett ellenfele „védelmére kelni” (…), és elmagyarázni az okokat:

„Nincs ebben semmi különös, szimplán nagyon rossz a kilátás az autóból, emiatt fordulhat elő, hogy olykor valamelyikünk elrontja a felállást. Banális, amikor megtörténik, de sajnos benne van a pakliban, ahogy az is, ha néha pályahatárt tévesztünk, és áthágjuk a fehér vonalakat. Ilyenkor aztán megy a vita, hogy ez előnyszerzésnek számít-e, vagy sem. Én azt gondolom, hogy ezt az egészet sokkal átfogóbban kellene szabályozni, mert míg a pályahatárok esetében nem feltétlen előny, ha elhagyod őket, addig, ha valaki tudatosan egyik vagy másik irányba húzódva áll meg a rajt előtt, az már komoly fór lehet. Nem tudom, mit kellene kitalálni erre, de jó lenne egy működő szabály.” – fogalmazott kissé félreérthetően Verstappen.

DIREKT állt volna fel rosszul a RAJTRÁCSRA Fernando Alonso? Verstappen szavai áthallásosak…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Albon: „Én voltam VERSTAPPEN eddigi legnagyobb kihívója”

Alexander Albonnak idén sem jutott túl erős technika, de amit kihozott a Williamsből, az igazán [...]

Érdekel
GIGA szerződés előtt Leclerc, BÉRFESZÜLTSÉG készülődik a Ferrarinál?

Hatalmas fizetéssel, további öt esztendőre láncolná magához a rettentően tehetséges, világbajnok alkat Charles Leclercet a [...]

Érdekel
ÍME, a tíz LEGJOBBAN FIEZETETT F1-es pilóta

A Forbes magazin idén is leközölte a TOP10 legjobban kereső Formula-1-es pilóta nevét. A legjobb [...]

Érdekel
Kubica: „ALONSO A TOP, jobb, mint Verstappen és Hamilton!!

A sokkal többre hivatott lengyel ex F1-es szerint Fernando Alonso nem csupán fajsúlyos technikában „enné [...]

Érdekel
F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

1 Comment

Érdekel