FansBRANDS VIP Tagság
Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

„Elfogadhatatlan a helyzetem, stabil autóval a Mercedesek ellen harcolnék!”

Hiába az Alpine javuló formája, és a Szingapúri Nagydíjra hozott működő fejlesztések, hiába Alonso remek időmérős teljesítménye – a vége megint csalódás lett. Nem is bírta a spanyol szó nélkül!

A kétszeres világbajnok saját bevallása szerint is élete egyik legjobb szezonját futja, és már teljesen „visszatért” a többéves kihagyása után. Az viszont rendkívüli módon frusztrálja, hogy ez nem igazán mutatkozik meg a pontállásban.

„Eddig nagyjából 50 pont mínuszban voltam, ehhez jött hozzá újabb nyolc. 50-60 pont elvesztése egy szezon során megengedhetetlen, főleg akkor, ha ez technikai problémák miatt történik. A mostani 59 pontom helyett lehetne akár a duplája is, amivel a középmezőnyben a legerősebb helyezést jelentené a számomra. Sőt… ha 60 pontot a nevem mellé teszünk, és a többiektől levonjuk azt, amit így elvettem volna tőlük, akkor már a Mercedesek nyakán volnék. Ha ez utóbbira gondolok, akkor nagyon büszke vagyok, mert megmutatja az igazi teljesítményem. Az első öt-hat helyezésért tudnék harcolni folyamatosan, ha az autónk stabil lenne. De nem az, így súlyosan le vagyunk maradva, és ez nagyon frusztrál engem…” – mondta el Alonso.

Ez elmondottakat Max Verstappen is osztja, szerinte egy jobb autóban a spanyol kollégája újabb világbajnoki címekért harcolhatna, és nem kellene tétlenül végignéznie azt, ahogy a holland maga mögé utasítja a rangsorban.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük