FansBRANDS VIP Tagság
Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Fernando Alonso: „Hamilton többet köszönhet a Mercedesnek, mint neki a németek!”

A spanyol szerint a sorozatgyőzelmek mindig technika, mintsem pilótafüggők. Szerinte Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, és jómaga is az erős autó miatt tudott több világbajnoki címet is nyerni.

Fernando Alonsot az olasz televízió állította a kérdés elé, hogy vajon a Mercedes – Hamilton esetben ki köszönhet többet a másiknak. Erre ő rögtön rávágta, hogy természetesen Hamilton a csapatnak:

„Egyértelmű, hogy senki nem lehet domináns nyerő technika nélkül. Mikor egymás után jönnek a világbajnoki címek és a konstruktőri győzelmek, akkor ez nyilvánvalóan adott dolog. Pontosan így volt ez Hamilton esetében, ezért kaszált Sebastian Vettel a Red Bull Racingnél, és igen, ez is benne volt, hogy 2005-2006-ban magam is duplázni tudtam. Hogy mennyire lényeges az autóversenyzésben az autó, arra a legjobb példa George Russell beugrása: nagyon rövid idő alatt lett utolsóból első, méghozzá a gondviselés hatalma, vagy éppen tibeti meditáció nélkül. Nem kellett hozzá semmi más, csak egy Mercedes…

Jövőre sem fogunk mást látni, a Mercedes újból konstruktőri győzelmet szerez, Hamilton pedig nyolcadjára is világbajnok lesz. A Red Bull megy majd a második helyért Max Verstappennel, az egyetlen kérdés csupán az lesz, hogy ki a harmadik erő.” – mondta el véleményét a mezőnybe idén visszatérő pilóta, akit ma szomorú veszteség ért: elhunyt Adrian Campos, az az ember, aki a kezdetekkor az útját egyengette, a gokartos időktől mentorálta, és formaautós lehetőséget adott neki, valamint sikeres versenyzőt nevelt belőle.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Automundo

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük