Talán minden idők legszínesebb mezőnyébe tér vissza a kétszeres világbajnok, aki rettentően izgatott a rajtrács erősorrendjét illetően. Arról pedig kétsége nincs, ki a legjobb versenyző 2021-ben!
A BBC kérdezett rá Alonsónál néhány dologra, többek között arra, hogy van-e még olyan szinten, mint a fentebb említett versenyzők:
„Nagyszerű móka lesz, már alig várom, hogy nekilássunk. Itt egy rakás tehetséges srác, akik az alsóbb kategóriákból bajnokként érkeztek meg az F1-be, és nagyon éhesek. És itt van Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Kimi Raikkönnen, na meg Max Verstappen, aki egészen kivételes dolgokat művel mostanság. Rettentően versenyképes mezőny jött össze, igazi kihívás lesz innen bárkit is legyőzni. De ez a cél, azért jöttem vissza, hogy jól teljesítsek, futamokat akarok nyerni, esélyt akarok arra, hogy bajnoki címet szerezhessünk.
Ez idén még nem lesz kivitelezhető, de jól tudjuk, hogy az idő nekünk dolgozik: 2022-től megint megkavarják a kártyákat az új szabályrendszerrel, mi pedig lehetőséget kapunk arra, hogy előrébb lépjünk. Mi akarunk lenni az a team, aki mindenkit meglep, ezért nagyon keményen fogunk dolgozni idén!” – mondta el Fernando Alonso, akinek végül feltették a kardinális kérdést: Van-e annyira jó, mint Lewis, Seb, Kimi, vagy Max?
Alo röviden, de határozottan válaszolt: „Nem. Jobb vagyok náluk!!”
Fotó: Getty Images