Rettentően izgalmas és mozgalmas 2021 elé nézünk. Egyrészt tovább folytatódik a generációváltás a Formula-1-ben, másik oldalról viszont egy nagy visszatérőért is szoríthatunk.
Ő Fernando Alonso, aki már számos alkalommal jelezte, céljai, komoly tervei vannak a száguldó cirkuszban. Ami nem más, mint idővel legyőzni Lewis Hamiltont. Azt pedig nagyon jól tudjuk, mi a jutalom azért, ha valaki legyőzi a brit pilótát…
„Remélem, megküzdhetek majd Lewis Hamiltonnal. Mostanság egyértelműen övé a legjobb autó, de a versenyzői teljesítménye is kiemelkedik a többiek közül. Minden vágyam, hogy egymás ellen, kerék a keréken vívjunk meg, de jövőre ez még nem reális, viszont hamarosan azzá válik! Én magam semmi miatt nem izgulok. Érettebb versenyző vagyok, mint valaha, fizikailag ugyanazon szinten állok, mint 2010-ben, ezt tesztek is igazolják. Sokat elemezgettem a versenyzésem azzal a céllal, hogy kiszűrjem a hibákat. A tempóm megvan, a Le Mans és az Indy pedig olyan tapasztalatokkal gazdagított, amelyeket máshol nem tudtam volna összeszedni. Egyedül a 23 versenyes szezontól tartok egy kicsit, mert nagyon-nagyon kevés lesz a szabadidőnk. Talán 20 napunk marad majd mindösszesen a pihenésre.
Jövőre egyértelműen csak az tenne elégedetté, ha több dobogót szereznék, mint ami 2020-ban sikerült a csapatnak. Szeretném a magamét hozzátenni, a tehetségem adott, az ambíciók is, a gyár támogatása szintén. Realistáknak kell maradnunk, ugyanakkor minden erőnkkel harcolni kell a jobb eredményekért!” – mondta el a kétszeres világbajnok szupersztár.
Fotó: XPB Images