Mega királyság: ASZTEROIDÁT neveztek el Fernando Alonsóról!


Lehet hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, lehet legyőzhetetlen ellenfél Max Verstappen, egy dologban már sosem érhetik utol a spanyol pilótát.

Asztúria Hercege már nem csupán herceg, világbajnok, Le Mans győztes, de ezentúl egy kisbolygó is viseli a nevét. Mindez a Mallorcai Csillagászati Intézet jóvoltából, akik eldöntötték, hogy egy aszteroidát neveznek el a spanyol világsztárról. Eddig 73533-ként személytelenül bolyongott a világűrben, de mostantól ő vagy az már ALOként folytatja a végtelen szárnyalását…

„Ennek az égitestnek szerepelt a 33-as szám a nevében, ez pedig egybevág azzal, hogy Fernando a 33- Formula-1-es győzelmére hajt. Nagyon küzdelmes esztendők után a világ legerősebb autósport sorozatában továbbra is szállítja a spanyol nemzetnek a dicsőséget és a sikereket, mi így tisztelgünk előtte.” – nyilatkozott az intézet.

Alonso nem csak a pályán széles, amikor védekezik, és nem csak az aszfalton, de a világűrben is szélsebes. Egészen pontosan négy kilométert takar ki az univerzumból, és majd 33.000 km/h-s sebességgel pörög a Mars és a Jupiter pályája között. Ha ez nem jelent plusz lóerőket a versenyző puttonyában, akkor semmi sem. Hétvégén Spanyol Nagydíj, csak nehogy csillaghullást idézzen elő Alonso, az aszteroida…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel