Azt talán még a legelveteműltebb drukkerek is elismerik, hogy a Formula-1 nívós mezőnyén belül a Max Verstappen, Lewis Hamilton, Fernando Alonso trió egy magasabb kasztot képvisel.
Van azonban valaki, akit valami még ebből a hármasból is kiemel. És ezt az aktuális világbajnok is elismeri, sőt, fejet hajt előtte!
„Hiszem, hogy az extra képességek egy pluszt és nagy előnyt jelentenek a sportágunkban. Van valami, amit nem lehet tanulni, nem lehet rá edzeni, csakis születni, ilyen képességekkel csak néhány pilóta rendelkezik. És ezekben a nem tanulható erényekben bizony Fernando Alonso kimagaslik a mezőnyből. Látom és érzem azt, amit az autóban ülve csinál, olyan dolgokat észrevesz, ami egészen hihetetlen… Gyakorta megfigyelhető, ahogy a határon autózva is más dolgokkal van elfoglalva, például azzal, hogyan instruálja a csapattársát, segítse a csapatának munkáját. Nála a gyorsaság és a maximálisan kiautózható tempó alap, ezért mellette van ideje az ilyen extrákra is. Tökéletesen olvassa a játékot, mindenkinél jobban. Utálni fognak érte, de még Lewis Hamiltonnál is jobban!” – adott jó vitaindítót a harmadik világbajnoki címe felé megállíthatatlanul robogó Max Verstappen.
Ti mit gondoltok, valóban Alonso a legravaszabb róka a „pályán”?
Fotó: Getty Images
Alonso a legjobb!
Igen,Fernando egy kivèteles tehetsèg,azèrt mert ő is oroszlàn!
Alonso = Zorro