Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Bahreini repeta: George Russell nyitott az élen

Hiába az új vonalvezetés, hiába az ismeretlen autó és körülmények, na meg a visszafogott nyilatkozatok, Russell munkához látott. 

Az első percekben szinte mindenki csak installációs köröket láthattunk, de az óvatos kezdés és tapogatózás után elkezdtek potyogni a mért idők is. A mezőny végéről hirtelen a leggyorsabb autóba huppanó Russell igyekezett kiismerni a DAS rendszert. Közben azért akadtak hibák is a pályán, elég csak Charles Leclerc kicsúszására gondolni. Rövid pauza és tíz perc szünet következett, mely alatt törmeléket takarítottak a pályamunkások, majd ennek végeztével Russell gyorsan az élre állt. Ahogy azt előzetesen a pálya karakterisztikájából sejteni lehetett, bőven egy perc alatti időket láthattunk.

Russell nézett be elsőként 55 másodperc alá, majd Max Verstappen követte őt, eközben Valtteri Bottas csúnya elfékezésekkel vétette észre magát. Egy rövid ideig Alexander Albon vette át a vezetést, de a Mercedes újonca visszavágott, és megnyerte a hétvége első felvonását. Mögötte Verstappen, Albon, és a két Alpha Tauris pilóta várhatja bizakodva a magyar idő szerint kora esti folytatást, miközben Bottas rendesen vakarhatja a fejét…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Planet F1

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „NINCS MESE, jövőre már győzelmekért megyünk!”

Szép lassan közeleg a 2023-as szezon vége, és amennyire biztatóan indult az év az Aston [...]

Érdekel
Perez: „A kettős mérce áldozata vagyok!”

Az idei évben feltűnően gyengén teljesít Sergio Perez, aki már nagyon korán elvesztette azt a [...]

Érdekel
ELFOGADTÁK ANDRETTIÉK nevezését, gyakorlatilag itt a 11. csapat!

Az Andretti a Caddileckel karöltve 2026-ban tervezi, hogy csatlakozik a Formula-1-es világbajnoksághoz, az FIA részéről [...]

Érdekel
Norris: „A Red Bull NEM Verstappenre építi az autóját”

Lando Norris határozottan megcáfolta a szurkolók kedvenc összeesküvés elméletét, miszerint azért lenne domináns ez vagy [...]

Érdekel
Jordan: „Gyerünk már, ÜLTESSÉK BE Lawsont Perez HELYÉRE!”

Bár elviekben Sergio Perezt 2024-ben még szerződés köti a Red Bull Racinghez, gyakorlatilag a Red [...]

Érdekel
F1 szakértő: MÉLTATLAN, ami Norris körül történik…

A Sky Sports F1-es műsorvezető Craig Slater szerint Lando Norris hiába az egyik legnagyobb tehetsége [...]

Érdekel