FansBRANDS VIP Tagság
Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Hamilton „ISTEN”, Verstappen nyegle, Vettel rossz arc? – MINDEN, amit tudni akartál a Forma-1 mezőnyről!

Abban a kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy e sorok írója akkreditált újságíróként gyakorta megfordul a Forma-1 paddockban. Bizonyára mindenkiben él egy kép arról, hogy szerinte milyenek lehetnek valójában az F1-es versenyzők: én magam is mindig kíváncsi voltam erre, így hát most megosztom veletek a tapasztalataimat!

Elöljáróban szeretném felhívni a figyelmet: Véleményem a saját kontaktjaimon alapul, és mint ilyen, szigorúan SZUBJEKTÍV. Ettől még tabukat fogunk dönteni: nézzük meg felülről lefelé haladva, ki a fasza csávó, ki az, aki semmilyen, kicsoda, aki érinthetetlen, és ki a szimplán rossz fej…

Kezdjük a jó arcokkal!

A mezőny legautentikusabb figurája Daniel Ricciardo, ő pontosan úgy viselkedik a való életben is, mint a tv képernyőjén. Egy mindig mosolygós troll, aki bármit is csinál, sugárzik belőle a pozitív energia, amit átragaszt a környezetére is!

Latifi a hülyeségért sem megy a szomszédba

Nicolas Latifi nyugodtan füllenthetné magát Ricciardo kisöccsének, a mosolya már megvan hozzá. Egy szerény és két lábbal a földön álló „szomszéd” srácot ismertem meg a személyében, aki nem felejti el, honnan jött. Ha szurkolóként írsz neki a Facebookon, válaszolni fog – egyedüliként az F1 mezőnyből. Ezért, na meg régi ismertségünk okán is a személyes kedvencem!

Valtteri Bottas kimértebb, de hasonló volumen – mínusz a troll forma. Jó kedély, távolságtartás és tisztelet jellemzi a finnt: ha megszólítják, megáll, válaszol, mindig van ideje a rajongókra, és távol áll tőle a másoknál tapasztalható negatív „lekoptatás”. Ha röviden kellene őt leírni, az így festene: emberségből jeles!

A Haas fiai is ezt a tábort gyarapítják: Romain Grosjean alapból egy megnyerő modorú fickó, ám az elmúlt évek sikertelensége kicsit talán a jellemére is rányomta a bélyegét. Ő a muszáj ember, aki a protokollt mindig betartja, ugyanakkor semmi több. Egészen addig, amíg mellé nem keveredik Kevin Magnussen: együtt már mindenben robbanóképes elegyet alkotnak, a dán hirtelen és juszt mindegy habitusa a higgadt franciára is átragad, nem csak a pályán, de a sajtótájékoztatókon is. Ebből aztán vicces dolgok keverednek…

Van az úgy, hogy Magnussen felszarvazza Grosjeant. Vagy fordítva?

Pierre Gaslyval kapcsolatban az őszinteség ugrik be először: semmi manír, semmi felvett allűr, pont olyan, amilyen akkor volt, mikor még a World Series by Renault 2000-es géposztályban edződött, vagy mikor bekerült a Prema F2-es csapatába. Tipikus rendes srác, akinek fontos, hogy szeressék, és fontosnak tartja azt, mit gondolnak róla mások.

Antonio Giovinazzi akár Gasly bátyja is lehetne: Kiköpött mása a franciának. Ez nem csoda, hiszen ugyanazt az utat járták be, számos osztályban, és a száguldó cirkusz előtt a Fomra-2-ben egy csapatnál csapatták. Szimpatikus, hogy még talán sosem hagyott fanatikust közös kép, vagy dedikált fotó nélkül, ez az olasz fiú mindenkivel kedves és barátságos!

Carlos Sainz igazi spanyol: szenvedélyes, hangulatember, olykor laza, van, hogy feszült vagy komor, de még mindenképpen helye van a csúcsfejek között. Kiérdemelte ezt a széles mosolya mellett az egyenes jellemével, és a pályán kívüli sportszerűségével is!

Norris, az elképesztő hülyeségekre képes energiabomba

Lando Norrisra nincs jobb szó, mint a félőrült. A Magyar Nagydíjon szemtanúja voltam, ahogy a McLaren motorhome lépcsőjéről viccből akkora „slunggal” ugrott le, hogy majdnem a bokáját törte… Persze, persze, mondja ő, hogy meg fog komolyodni, bla bla bla… Van egy jó hírem: mérget vehettek rá, hogy ez sohasem valósul meg!

George Russellt is besorolnám a legjobb arcok közé. Ő talán valamivel zárkózottabbnak tűnik a pályatársainál, de ez csak az első olvasat. Russell egy kőkemény profi, aki megmaradt embernek. Nála érzi azt az ember legjobban, hogy egy gép: minden megnyilvánulását az mozgatja, hogyan juthatna feljebb és válhatna jobb versenyzővé. Ennek ellenére abszolút szerethető alak!

Alexander Albont sem fertőzte még meg a Formula-1 rossz szelleme, minden versenyhétvégén úgy tűnik, mintha nem is egy világbajnoki futamra, csupán haveri bérgokartozásra érkezett volna. Laza, egyenes jellem, aki a munkájában koncentrált, amúgy meg mindenből viccet csinál, de érti is a poént!

Charles Leclercnek már a fellépéséből és a testtartásából is sugárzik, hogy nagy dolgokra hívatott. Ez a közvetlen közelében is süt róla: felemelt fejjel jár és rendkívül magabiztos, ám semmiképp sem nagyképű! A monacói egy nagyon laza srác, aki jó fej, de mint mindannyiunknál, ez utóbbi nála is hangulatfüggő.

Leclerc egyszerre profi és jó arc, minden tekintetben

Akik „semmilyenek”

Daniil Kvyat a jóindulatú semmilyen. Olyan, mintha ott sem lenne, ahol éppen van. Persze egy nyitott és kedves emberről beszélünk, de hát mégiscsak orosz, és nagyon hiányzik belőle az a fajta szenvedély és kisugárzás, amely a lista első felében tanyázókról bizony kivétel nélkül elmondható.

Ugyanez Lance Stroll és Sergio Perez esetében is majdnem teljes egészében megáll. Talán keveset vannak rivaldafényben, talán a kelleténél kevesebb volt a személyes kontaktom velük, de ők sem eget rengető személyiségek. Stroll ráadásul nekem kifejezetten sprőd, bunkónak épp nem mondanám, de sótlannak már annál inkább. Perez szimpatikus, viszont minimalizálja az emberi kapcsolatokat, csak a közvetlen stábjával viselkedik nyitottan, de összességében semmilyen rossz tapasztalatom nincs vele kapcsolatban sem. Igaz jó sem.

Esteban Ocon kicsit olyan, mintha minden előmenetel nélkül, kívülről cseppent volna a sűrűjébe: ekként is viselkedik, van, amikor ő a legjobb, legviccesebb, legközvetlenebb arc az egész mezőnyben, másnap viszont már le sem sz@rja az embert. Nem mondom, hogy rossz srác, sokkal inkább a fura, vagy a „tudom is én milyen” (semmilyen…) az ideillő jelző!

Kiminek nem kell tartania a klímavátozástól…

Ki más is zárhatná ezt a sort, mint Kimi Raikkönen. Minden iránta érzett tiszteletem ellenére soha sem tudtam igazán rajongani a jégemberért. Talán, mert ő a JÉGEMBER. A Ferraris időkhöz hasonlítva már jóval közvetlenebb, mintha még figyelne is néha az emberre… Mégis, ezer bocsánat érte: nekem ő marad az örök ízetlen, színtelen és szagtalan, a SEMMILYEN.

Akik elérhetetlenek

Az elérhetetlenségi listában Max Verstappennek tutira bérelt helye van. Egy vérprofiról beszélünk, akit kis túlzással semmi más nem érdekel, mint a világbajnoki cím. Ő szerintem még civilben sem civil! Jó és éles humora van, amit sokkal inkább alkalmaz pszichológiai fegyverként, mint puszta vicceskedésből. Verstappen egy kőkemény jellem, aki – legyen az újságíró, drukker, vagy ellenfél – elzavarja azt, aki az idejét rabolja.

Hamilton csak wc-re és a pályára jár a testőrsége nélkül

Az elérhetetlenség földi helytartója bizonyosan Lewis Hamilton. Ő az, aki a houstoni NASA központ után második legzártabb helynek számító Forma-1 paddockban is folyton két testőrrel közlekedik. Hivatalos sajtótájékoztatón, előre leegyeztetett (azt is csak a legnagyobb tv társaságoknak…) interjúkon, riportokon kívül megszólítani is felesleges. A fogdmegjei hűséges kutyakánt követik mindenhová, ő pedig mintha még élvezné is mindezt, de rossz arcnak ettől még nem mondanám. Az viszont tagadhatatlan, hogy ha épp nem hivatalos programon vesz részt, akkor a tv-n keresztül megszokott gesztusainak és a be(fel…)vett szokásoknak, a szurkolók imádatának nyomát sem láttam. Azt azért nem felejtsük, hogy Hamiltont szabad szeretni, lehet gyűlölni is, de őrültség volna elvitatni, hogy valamit nagyon tud!

És egy különc, aki mintha mindig bal lábbal kelne…

Az pedig nem más, mint Sebastian Vettel. A német számomra minden alkalommal egy merev, kapkodó, a túlzott megfelelési vágytó sújtott figura benyomását kelti, legalábbis amióta a Scuderia Ferrari tagja. Volt szerencsém vele már Formula-1-es rendezvényen kívül is összefutni, ahol elég furán (oké, kiábrándítóan) viselkedett a rajongóival, az sem nagyon számított neki, hogy az illető épp nő, vagy kisgyerek.

Seb arcára gyakran kiül: többet várt a Ferraritól

Azt azért mindenképp felhoznám a védelmében, hogy láttam már ennek az ellenkezőjét is. Persze valahol megértem a németet, frusztráló lehet, hogy négyszeres világbajnok létére Maranellóban évek óta nem kap igazán ütőképes autót a valaga alá. Mindesetre, ha a mezőny többi tagjához, vagy akár a csapattárshoz viszonyítom, a kontraszt így is, úgy is nagyon éles.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images