Amíg nem indul el a 2020-as versenyszezon, addig az M4 Sport továbbra is időutazásra hív minden Forma-1 szimpatizánst. Az 1993-as Európa Nagydíj esőkáosza után most vasárnap ismét egy klasszikust készülnek felidézni a csatornánál.
Sok szempontból is különleges év volt 2007, ám a magyar rajongók legfőképpen egy konkrét dolog miatt emlékszenek rá vissza szívesen. Míg sokan Michael Schumacher előző évi visszavonulását emésztgették, addig a mezőny nagyobbik fele kapva-kapott a kínálkozó lehetőségen, és igyekezett benyomulni a német után hagyott űrbe. Több szempontból is botrányos szezont futott az F1, túl spéci aero megoldások, csapaton belüli játszmák, kémbotrány, generációváltás és átalakulás jellemezte a száguldó cirkusz 2007-es esztendejét.
Öt nagycsapat fémjelezte ekkor az F1-et, a Ferrari mellett a Renault, a Toyota, a Honda, na meg a BMW is érdekelt volt az autósport első vonalában. Könnyen szólhatott volna minden egy másik, nagy tradíciókkal bíró gárdáról (McLaren) és az újoncáról, Lewis Hamiltonról. Hogy végül nem így lett, arról egy bizonyos Fernando Alonso is tehet, na meg a finn jégembernek szintén volt ebben „némi” érdeme…

A Kínai Nagydíj felé vezető úton még senki nem gondolta volna komolyan, hogy az érinthetetlenség szimbólumává váló Raikkönen komolyan beleszólhat majd a szezonvégi első helyért dúló csatába, de az élet ismét felülírta a forgatókönyveket. Sokáig úgy festett, hogy a pimasz újonc Lewis Hamilton akár rögtön az első F1-es évében világbajnok lehet, de a sors mást tartogatott, ebben a történetben pedig jelentős állomást képvisel Kína, és jelentős szerepet kapott Kimi Raikkönen is…
Fotó: Getty Images