Kimi Raikkönen – út a világbajnoki címig

Mióta betette a lábát a Forma1-be, az egyik legnépszerűbb pilótája lett a sorozatnak, a finn Kimi Raikkönen.
A Jégember nem csak laza stílusa miatt lett sokak kedvence, hanem elért eredményei miatt is.
Karrierje a 2007-es világbajnoki cím megszerzésében teljesedett ki. Nézzük, hogyan jutott el odáig.

Kimi Raikkönen – Út a világbajnoki címig

Kimi-Matias Räikkönen (Espoo, 1979. október 17. –) finn autóversenyző, 2007 Formula–1-es világbajnoka. Legismertebb beceneve az Iceman, azaz Jégember, amely nyugodt természetére és északi származására utal. A felirat bukósisakján, illetve bal alkarjára tetoválva is látható.

A Forma 1 előtt

Kimi Raikkönen kilencévesen kezdett el gokartozni. 1988-ban már részt vett néhány finn ifjúsági futamon az A, B és C osztályban és első győzelmeit is learatta. Egy évvel később második helyet szerzett a finn gokartbajnokság A osztályában és tizedik helyet a gokart világbajnokság Super A osztályában. Ugyanebben az évben kezdett el formulaautókkal versenyezni a Formula–Renault bajnokságban a Haywood Racing Teammel. Első futamán a harmadik helyen végzett. A Formula-Renault téli bajnokságán négy versenyből négyet megnyert a Manor Motorsport csapattal. Megnyerte a Formula–Renault brit bajnokságát, tíz futamon hét győzelmet aratott, hétszer szerzett pole-pozíciót és hatszor futott leggyorsabb kört. A Formula–Renault Európa–bajnokságon három versenyen indult, ebből kettőt megnyert, összetettben ezzel a hatodik helyen végzett.

A fiatal Raikkönen gokartozás közben
A fiatal Raikkönen gokartozás közben

A Forma 1-ben

Sauber-Petronas

A Formula–1-es Sauber-Petronas csapat vezetője, Peter Sauber felfigyelt a fiatal finn eredményeire és 2000 szeptemberében meghívta egy tesztelésre, majd később még továbbiakra. Saubernek tetszett, amit látott és leszerződtette Räikkönent a 2001-es szezonra csapatához. Sokan kritizálták ezt a lépést (beleértve a FIA elnökét, Max Mosley-t is), mivel Räikkönen mindössze 23 versenyt futott együléses versenyautóval, mielőtt Formula–1-es szerződést kapott. Mosley – és mások is – úgy vélték, hogy nagy kockázatot jelent egy ilyen tapasztalatlan versenyzőt Formula–1-es autóba ültetni. Räikkönen azonban a teszteken megfutotta a szuperlicenchez szükséges kilométereket, így ideiglenes engedélyt kapott a versenyzésre az FIA-tól az első három futamra azzal, hogy a versenyzési engedélyét akkor véglegesítik, ha nem okoz balesetet vagy követ el komoly szabályszegést. Räikkönen nem okozott csalódást, sőt, első versenyén rögtön pontot szerzett egy hatodik hellyel.

Kimi Raikkönen és a Sauber C20
Kimi Raikkönen és a Sauber C20

McLaren-Mercedes

A finn versenyző első McLarennel futott versenyén, a 2002-es ausztrál nagydíjon rögtön felállhatott a dobogó harmadik fokára és megfutotta a verseny leggyorsabb körét. A McLaren számos műszaki problémával küzdött a szezon során, Kimi Raikkönen végül összesen 24 pontot szerzett és a világbajnokság hatodik helyén végzett, egy hellyel Coulthard mögött, akinek 41 pontja volt.

Kimi Raikkönen a 2002-es Magyar nagydíjon a McLaren MP4-17 volánjánál
Kimi Raikkönen a 2002-es Magyar nagydíjon a McLaren MP4-17 volánjánál

2003-ban a McLaren az előző évi autó módosított változatát, az MP4-17D-t használta. Az autó stabilan jó teljesítményt és megbízhatóságot mutatott a szezon során – Räikkönen úgyszintén. A finn versenyző az év második versenyén, a maláj nagydíjon megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét, s a szezon végéig összesen tíz alkalommal állt dobogóra (egy első, hét második, két harmadik hely.

Kimi Raikkönen első futamgyőzelme a 2003-as Maláj nagydíjon (Rubens Barichello (balra), Kimi Raikkönen (középen), Fernando Alonso (jobb oldal))
Kimi Raikkönen első futamgyőzelme a 2003-as Maláj nagydíjon (Rubens Barichello (balra), Kimi Raikkönen (középen), Fernando Alonso (jobb oldal))

2006-ban újabb technikai változtatások történtek: a V10-es motorokról áttértek a V8-asokra. Ez az év újabb csalódás lehetett a versenyző számára: a McLaren teljesítménye elmaradt a fő rivális Ferraritól és Renault-tól. A törökországi kiesése után legjobb 2006-os eredménye következett: második lett Monzában, ahol a pole-pozícióból indulhatott, 2 ezredmásodperccel előzve meg Michael Schumachert. Egy kiesés után két ötödik hellyel búcsúzott a McLarentől.

Scuderia Ferrari – A világbajnoki cím

2007-ben Räikkönen a Ferrarihoz szerződött. Ausztráliában, első futamán, rögtön sikerült megszereznie az első rajtkockát, majd a versenyen megfutotta a leggyorsabb kört, és végül a dobogó legfelső fokára is ő állhatott fel, megelőzve a McLaren két versenyzőjét.

A brazil nagydíj Massa hazai versenye volt, de a brazil a világbajnoki címre már esélytelen volt, így már a verseny előtt is azt nyilatkozta, kész átadni esetleges első helyét csapattársának, és egyáltalán bármiben segíteni őt, ha ezen múlna a világbajnokság sorsa.
A Massa-Hamilton-Räikkönen-Alonso rajtfelállásban a Ferrarik voltak a tisztább íven, és mialatt Massa Hamilton elé hajtva kicsit visszafogta az angol versenyzőt, Räikkönen feljött a második helyre, csapattársa mögé. Rögtön utána Alonso is elment Hamilton mellett, ezzel feljött a harmadik helyre. Hamilton hamar megpróbálta visszaelőzni csapattársát, ám a pálya poros ívéről kicsúszott, és visszaesett a nyolcadik helyre. A 3. Alonsónak esélye sem volt megelőzni a Ferrarikat, így ő biztosan lecsúszott a világbajnoki címről.  A finn végül megnyerte a versenyt, csapattársa a második, Alonso a harmadik, Hamilton a hetedik helyen végzett: így Räikkönen 110 ponttal, vetélytársait 1 ponttal megelőzve megnyerte a 2007. évi Formula–1-es világbajnokságot. Hamilton és Alonso 109-109 ponttal mögötte végeztek: Hamilton jobb helyezései miatt második, Alonso harmadik lett.

A jégember a 2007-es brazil dobogón
A jégember a 2007-es brazil dobogón

A világbajnoki cím megszerzése után a Jégember még két évet töltött a Ferrari kötelékében. ez idő alatt még 3 győzelmet, és 14 dobogós helyezést sikerült összeszednie.
A szezon végén a Ferrari bejelentette, hogy Kimi Räikkönen elhagyja a csapatot, mivel 2010-től Fernando Alonso kerül helyére. Esélyes volt McLaren ülésére is Hamilton mellé, de végül a Rali-világbajnokságban való részvétel mellett döntött. 2009. november 17-én menedzsere bejelentette, hogy nem fog indulni a 2010-es bajnokságban, de lehetséges, hogy 2011-ben visszatér.

A visszatérés után

A visszatérésig egészen a 2012-ig kellett várni, amikor is Raikkönen ülést kapott a Lotus csapatánál. Az itt töltött idő alatt, 2 futamgyőzelmet és 15 dobogóst szerzett a csapatnak, a 2013-as Ausztrál nagydíjon aratott győzelme az utolsó a mai napig.
A 2014-es évben visszatért a Scuderia Ferrari kötelékébe, előbb mint Fernando Alonso csapattársa, majd 2015-től Sebastian Vettel lett a csapattársa.

Kimi Raikkonen és csapattársa Sebastian Vettel az Orosz nagydíjon
Kimi Raikkonen és csapattársa Sebastian Vettel az Orosz nagydíjon

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

Érdekel
FIA elnök: „Van esély rá, hogy MASI visszatérjen!”

Mohammed bin Sulayem, a Nemzetközi Autósport Szövetség elnöke (nem is annyira) meglepő kijelentést tett: Ha [...]

Érdekel
DRASZTIKUS átalakítások a Mercedes 2024-es autóján

2022 után idén is komoly vereséget szenvedett a Lewis Hamilton által vezetett istálló, ezt pedig [...]

Érdekel
Abu Dhabi: Az Alpine zárta az élen 2023 utolsó tesztjét

Esteban Ocon volt a leggyorsabb a szezon utolsó menetén, amely késéssel indult és kaotikus pillanatokat [...]

Érdekel
ALONSO: „Ez volt életem egyik LEGJOBB SZEZONJA”

Fernando Alonso nem feltétlenül elégedett az Aston Martin 2023-as szezonjának alakulásával, saját teljesítményével már annál [...]

Érdekel