Egykori kollégája szerint Kimi Raikkönen elpazarolta az istenáldotta tehetségét, nem tette bele azt a munkát a karrierébe, amivel többszörös világbajnok is válhatott volna belőle.
Alen Permane szép pályafutást tudhat magáénak, dolgozott Michael Schumacherrel és Fernando Alonsóval is, így érdemes odafigyelni arra, amit mond. Kimi Raikkönennel felemás viszonyt éltek meg, viszont a szakember elképesztő tehetségnek tartotta, és tartja a mai napig is a finn pilótát. Az már másik lapra tartozik, hogy mit gondol a munkamoráljáról, vagy leginkább annak hiányáról… Permane egyértelmű meglátása, hogy Raikkönen sokkal-sokkal fényesebb karriert futhatott volna be:
„Nagyon is tudjuk, mitől lett világbajnok, ahogy arról is van fogalmunk, miért csak egyszeres győztes. Nem vagyok versenyzőmentor, sem sportpszichológus, de fájdalmas volt látni és megélni mindazt, hogy mennyire keveset fektetett bele a versenyzésbe. Tudom, hogy frusztráló ezt hallani, de nagyon sok szakmabeli osztja ezt a véleményt.
Viszont a tehetsége… Az valami fenomenális! Ösztönös, veleszületett, istenadta, ezek a szavak ugranak be vele kapcsolatban először. De ha erre gondolok, minduntalan felteszem a kérdést is: mi lett volna, ha? Mire lett volna képes, ha annyit dolgozik magán, mint Lewis Hamilton. Őt semmi más nem hajtja, csak az, hogy jobb versenyzővé váljon, és sikeres legyen. Kiminél ezek a dolgok mindig is hiányoztak, és mégis világbajnok lett. Gondoljanak csak bele, meddig juthatott volna, ha egy kicsit több komolyságot mutat…” – gondolkodott el Permane, aki fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem kritikának szánja a szavait.
Fotó: Planet F1