A Formula-1 újságírója szerint ez a helyzet. Az egész egy láncreakció lehet, amelynek kanócát Sebastian Vettel tartja a kezében, és amely akár azt is eredményezheti, hogy a jó öreg Kimi kiszorul az F1-ből.
Lawrence Barretto meglátása, hogy olyan forgatókönyv íródik, amelyben könnyedén Kimi Raikkönen húzhatja a rövidebbet:
„Jelenleg Sergio Perez és Lance Stroll is élő szerződéssel rendelkezik, de egyes források arról számoltak be, hogy a Racing Point kész szerződéstervezetet tett le Sebastian Vettel elé, a német pedig gondolkodási időt kért. Még nincs kőbe vésve, kit küldenének el, hogy helyet csináljanak Vettelnek, de Perez már most több ajánlatot is kapott, egyet a Forma-1-ből, és érdeklődnek iránta más szériákból is.

Legerősebben az Alfa Romeo érdeklődik a szolgálatai iránt, ami lényegében egy visszatérés lenne a mexikói részéről, hiszen az Alfa abból a Sauberből nőtt ki, amely felemelte Perezt a Forma-1-be. Az Alfa egyik ülése egészen biztosan valamelyik Ferrari akadémistáé lesz, a Scuderiával kötött motorbeszállítói szerződésből kifolyólag. Ebből azt lehet kikövetkeztetni, hogy Perez érkezhet, Raikkönen pedig távozhat az év végén.”
Mindenképp érdekes, és sajnos logikus is a felvetés…
Fotó: XPB Images