Lando Norris: „Képes leszek legyőzni Lewis Hamiltont!”

Az Osztrák Nagydíjon Norris nagyon emlékezetes és vérre menő csatát vívott Hamiltonnal, a brit ifjonc azóta tudja, hogy a legnagyobbakkal is meccsben lehet. Sőt, akár le is győzheti őket!

Norris jól tudja, hogy még sok csatát meg kell vívnia a célja érdekében, de az úton már elindult, és úgy érzi, képes is lesz rajta a végigmenni:

„Nagyon fontos küzdelem volt az ausztriai, és bizonyosan segítenek majd nekem az ott tervezett tapasztalatok, ha újra ilyen szituációba kerülök. Most már látom és tudom, hogy ha a jövőben hasonló helyzet adódik, képes leszek küzdeni, és legyőzni az ellenfelem – legyen az Lewis Hamilton, vagy éppen Max Verstappen. Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy mostantól futószalagon nyerem majd a futamokat, és világbajnok leszek. Sokkal inkább gondolom azt, hogy erősebb lettem, és mikor eljön az én időm, akkor kamatoztatni fogom ezt a tudást!

A Lewis és a Mercedes elleni csaták mindig extra nyomást jelentenek, ilyenkor plusz energiákat mozgósít az ember, hogy még csak véletlenül se hibázzon. Összeszedettebbé, koncentráltabbá tesznek az ilyen harcok, pontosan ez történt Ausztriában is. Nekem nem számít, hogy ki az ellenfelem, bátran állok bele a csatákba, de mégis különleges érzés az, amikor egy hétszeres világbajnokot tartasz magad mögött. Jól tudod, hogy minden esélyt meg fog ragadni arra, hogy maga mögé utasítson, és bármit megtenne azért, hogy megelőzzön. Ez sebezhetővé teszi a pilótákat, de nem engem. Rákényszerít, hogy komplexebb legyek, jobban odategyem magam, és a legjobbamat nyújtsam. És húsz körön keresztül ezt is tettem, egészen addig, míg gondoltam egyet, és el nem engedtem, hogy a saját versenyemből a legtöbbet tudjam kihozni.”

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Array

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel