Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek a folyamatnak az ékkövei Max Verstappen, Charles Leclerc, Lando Norris.

Ebből a kétségtelenül jövőbe mutató, világbajnoki alapanyagnak titulálható hármasból ketten már sok-sok futamgyőzelmet szereztek, a kivétel Norris, aki ezen a területen még teljesen szűznek számít. A 24 esztendős versenyző nagyon biztos abban, hogy ezt a nem feltétlenül előnyös képet 2024-ben sikerül levetkőznie magáról, és végre átesik majd a tűzkeresztségen.

„Az idei teljesítményünk után azt gondolom, hogy jövőre minden olyan problémánk rendeződni fog, ami meggátol abban, hogy még ennél is jobbak legyünk. Szerintem képes leszek megszerezni a várva-várt első futamgyőzelmet, de nem akarom, hogy azt higgyék rólam, hogy ez a fickó túlságosan magabiztos. Egyszerűen csak felállt mögöttem egy technikai háttér, ami még tovább fog fejlődni, és amire bátran támaszkodhatok. Tíz éve most először van esélyünk arra, hogy komoly kihívóként lépjünk elő a bajnokságban. Végre úgy alakulnak a dolgok a McLarennél, ahogy eddig soha korábban, legalábbis az én itt töltött időm után most érzem a legbiztosabbnak és a legbíztatóbbnak a helyzetemet. 2024 első pár versenyhétvégéje kulcsfontosságú lesz, szeretném, ha a lehető legtöbb pontot szereznénk meg, nem úgy, mint idén.” – mondta el a 13 dobogóval és pole pozícióval már rendelkező versenyző.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XBP Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel