Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Elismerés: Újabb DÍJAT NYERT Lewis Hamilton

Bár a versenypályán nem 2021 volt a brit pilóta legjobb éve, ez az elismerések számában nem igazán látszik meg. Hamilton nemrégiben begyűjtötte a lovagi címet, most pedig a Hawthorn Memorial Trophy-t zsákolta be.

Méghozzá 11. alkalommal, ami már önmagában véve is rekord! A Hawthorn Memorial Trophy egy, a legelső brit világbajnokról elnevezett elismerés, amely minden évben a brit nemzetközösséghez tartozó versenyzők között a legjobban szereplő pilóta kap. Mivel ez 2014 óta folyamatosan Lewis Hamilton, így a mostani „címvédése” sem forgott veszélyben.

A díjat Londonban, a királyi autóklubban adták át, a bejelentést követően több motorsport illetőségű elismerést is kiosztottak (Jamie Chadwick W-Series bajnokként az év versenyzője lett, Patrick O’Donovan a legjobb fiatalnak járó plakettet kapta meg, míg nem utolsósorban Jackie Stewartot életműdíjjal jutalmazták). Arról nincs információ, hogy ezúttal megjelent-e a hétszeres brit világbajnok, aki egyébként ma igencsak fontos jubileumot ünnepelhet: nyolc esztendeje ezen a napon csatlakozott a Mercedes kötelékéhez, amellyel a Formula-1 történetének legsikeresebb, ugyanakkor talán legvitatottabb versenyzőjévé is vált.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Jordan: „Gyerünk már, ÜLTESSÉK BE Lawsont Perez HELYÉRE!”

Bár elviekben Sergio Perezt 2024-ben még szerződés köti a Red Bull Racinghez, gyakorlatilag a Red [...]

Érdekel
F1 szakértő: MÉLTATLAN, ami Norris körül történik…

A Sky Sports F1-es műsorvezető Craig Slater szerint Lando Norris hiába az egyik legnagyobb tehetsége [...]

Érdekel
Az APPLE TV kizárólagosságra hajt az F1 közvetítésekben!

A streaming platform nem csupán egyszerűen megvásárolná az F1 közvetítési jogait, de a deal mellé [...]

Érdekel
IndyCar pilóta: „Palou JOBB VERSENYZŐ, mint Verstappen!”

Bár mindenki elismeri Max Verstappen nagyságát, de az amerikaiak szerint az ovál versenyzés egy sokkal [...]

Érdekel
VETTEL: „Én le tudnám győzni Verstappent…”

Jó dolog bajnoknak lenni, viszont megvan a dolognak az a diszkrét bája, hogy mindenki téged [...]

Érdekel
Sergio Perez: „2024-ben a VILÁGBAJNOKI CÍMÉRT megyek!”

Nevetséges hibák tömkelege, egyre ritkuló Q3-as szereplések, „csodaként” megélt pontszerzések – így fest Perez 2023-as [...]

Érdekel