A hétszeres világbajnok egyelőre még messze érzi magát a civil szférától, és minden vágya, hogy visszasegítse a Mercedest az őt megillető helyre. De ő is tudja, hogy mindez nem tart örökké…
És ha egyszer a karrierje végére ér, akkor majd családot alapít Lewis Hamilton:
„Természetesen én magam is jól tudom, hogy nem fog örökké tartani a versenyzés, de egy belső hang most azt mondja, hogy „ne add fel, még dolgod van itt, be kell teljesítened a céljaidat”. Biztosan kemény dolog lesz majd letenni a lantot, hiszen már majdnem 30 éve ez jelenti az életem, és eljön a pillanat, amikor ki kell mondani: ennyi volt.
Ez még nem mostanában lesz, és otthonról is azzal bíztatnak, hogy örökké versenyezni fogok. Apám, anyám, a testvéreim is azt mondják, hogy csak azzal foglalkozzak, amit igazán szeretek és akarok. Így nem marad más, versenyezni fogok, amíg csak erővel, szívvel és lélekkel bírok. Jelenleg imádom, amit csinálok, a kihívást, az edzéseket, azokat az energiákat, amelyek hajtanak és letökélté tesznek engem. Ha mindez már nem lesz, akkor sem esek kétségbe, mert van egy másik nagy vágyam és célom, ez pedig a családalapítás. Amíg ez a pillanat nem jön el, tökig fogom nyomni a gázt…” – mondott nagyon komoly motivációs beszédet Lewis Hamilton.