Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Hamilton: „Ha Russell nem tart fel, megnyerhettem volna a futamot!”

Mindezt a magyar televízió kérdésére mondta el Lewis Hamilton, aki szerint, ha nem lett volna előtte George Russell, akkor a győzelemért harcolhatott volna.

Toto Wolff elmondása szerint az adatok kettős győzelmet mutattak, és sokáig úgy is tűnt, hogy George Russellnek valós esélyei lehetnek a futamgyőzelemre. A mindent eldöntő attak aztán túl későn érkezett, ez pedig nem csupán Russell, de Hamilton sorsát is megpecsételte. A hétszeres világbajnok így a dobogós helyezése ellenére is némileg csalódott volt a futam leintése után:

„Az idők alapján fél másodperccel gyorsabb voltam Georgenál. Ha nem ő van előttem, akkor harcolhattam volna az első kettővel, és minimum Lando Norrist el is kaphattam volna. Borzasztó nehéz itt előzni, legalább másfél másodperccel kell gyorsabbnak lenned annál, akit támadni akarsz. Nagyon meglepő volt, hogy az agresszív igénybevétel ellenére sem lassultak be úgy a kemény keverékek, mint amennyire azt előzetesen gondoltuk. Nagyon gyors voltam az utolsó etapon, szóval még az is lehet, hogy a futamgyőzelemre is meglett volna az esély. Hektikus percek voltak ezek, de nagyon élveztem a versenynek ezt a részét. Több volt bennem a potenciál, mint amit sikerült kiautózni, és ha az időmérőkön sikerül jobban teljesítenünk, akkor még jobb eredményeket érhetünk el.” – nyilatkozta Hamilton.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

SZENZÁCIÓ: Az FIA elismerte egy hibáját!

A Szingapúri Nagydíj kvalifikációján Max Verstappen több látványos feltartást is eszközölt pár ellenfelével szemben. A [...]

Érdekel
Japán Nagydíj, FP2: Ismét Verstappen a leggyorsabb

Az éjszakai első szabadedzés Max Verstappen hegemóniájáról szólt, a holland csaknem hét tizedes előnnyel zárt [...]

Érdekel
Hamilton: „Vettel egy igazi PÉLDAKÉP!”

Mint azt biztos már sok forrásból láttátok, ezen a hétvégén Sebastian Vettel Japánban héderezik, hogy [...]

Érdekel
Verstappen: „Ha valaki NEM ISMER EL bennünket, az nem is igazi szurkoló!”

Míg a fél világ ünnepel, hogy „végre nem a Red Bull Racing nyert” meg egy [...]

Érdekel
Leclerc: „Rá sem ismertek majd a 2024-es Scuderia Ferrarira!”

Nem sokan fogadtak volna rá, mégis a Scuderia Ferrari lett az, aki 2023-ban megtörte a [...]

Érdekel
MARKO: „Én örülnék neki, ha Massa KIPERELNÉ a VB címet!”

Ismét súlyos beszólás érkezett Dr. Helmut Markótól, nem minden alap nélkül. A Red Bull Racing [...]

Érdekel