Igencsak érdekes morzsát hintett el Lewis Hamilton. A hétszeres világbajnok még csak most kötötte meg a friss, új szerződését, de már a következőn gondolkodik.
Magyarán nem adja alább az abszolút rekorderségnél: addig fogja hajszolni a nyolcadik világbajnoki címet, amíg össze nem jön neki!
„Két évet írtam alá, ez idő alatt az a célom, hogy kiharcoljuk az újabb világbajnoki címet, és összehozzuk a trónfosztást. Jelenleg másodikak vagyunk a konstruktőri bajnokságban, szóval abszolút nem elérhetetlen ez a dolog. Én száz százalékig hiszek abban, hogy képesek leszünk megcsinálni! De ez nem minden, mert jómagam már a következő szerződéshosszabbításon gondolkodom. Hogyan nézzen ki, meddig tartson, és stb. Igen, azt tervezem, hogy még sokáig itt leszek!
Ki tudja, talán jövőre azt mondom, hogy ennyi, a pokolba az egésszel, de az is lehet, hogy sikerre éhesebb leszek, mint valaha. Sosem tudhatod, hogy mit hoz a holnap, mi lesz az életedben, de jelenleg minden tökéletes, összeszedett vagyok és pozitív. Fitt és egészséges vagyok, közben pedig igyekszem fenntartani az egyensúlyt a munka és a szórakozás, na meg a családi élet között. Megvan az egyensúly, így igazán élvezem és szeretem azt, amit csinálok. Büszke vagyok arra, amit a Mercedessel együtt elértünk az elmúlt évtizedben, és minden vágyam, hogy visszatérjünk a csúcsra.” – nyilatkozta az örökifjú Hamilton.
Fotó: XPB Images
Ahhoz,hogy Mr.Hamilton az általa elhintett tervei megvalósuljanal,véleményem szerint neki kell nagyon akarni a győzelmet,segíteni maximális pozitív hozzáállással a csapatot, most nem mjövőt kell tervezgetni,a sikereket most kell elérni,ugyanis felette is eljár az idő,kevesebb lesz az egyéni energia.Nem mindenki tud úgy megújulni,mint F.Alonsó,és akarni sem tud úgy mindenki.